Alonso: Hamilton és én nem álltunk készen 2007-ben - F1VILÁG.HU

Alonso: Hamilton és én nem álltunk készen 2007-ben

HIRDETÉS
Az Alpine versenyzője, Fernando Alonso azt mondja, sem ő, sem Lewis Hamilton nem állt készen arra, hogy a világbajnoki címért harcoljanak, amikor 2007-ben csapattársak voltak a McLarennél.
Lewis Hamilton, Fernando Alonso, McLaren, 2007

Alonso a Renault-nál megszerzett két világbajnoki cím után nagy reményekkel érkezett meg a McLarenhez, ahol az újonc Hamiltont kapta csapattársnak. Bár a wokingi gárda autója akkor igazán ütőképes volt, a bajnoki címet végül nem egyikük, hanem a ferraris Kimi Räikkönen szerezte meg.

Alonso és Hamilton pedig öldöklő csatát vívott egymással, küzdelmük pedig a szezon előrehaladtával olyannyira elmérgesedett, hogy a spanyol versenyző a szezon végén távozott is a csapattól.

A kétszeres világbajnok most visszaemlékezett a 14 évvel ezelőtti időszakra, és arról beszélt, szerinte egyikük sem állt készen arra, hogy megnyerje a trófeát a 2007-es szezonban.

„Azt gondolom, Lewisszal nem olyan volt a versengésünk, mint amilyet szerettem volna” – mondta Alonso a Beyond The Grid című podcastben.

„Való igaz, hogy megosztottuk a csapatot, és az általános vélekedés az, hogy a lehető legnagyobb küzdelmet vívtuk. De 2017-ben szerintem egyikünk sem állt készen. Érthető módon ő azért nem állt készen a harcra, mert újonc volt, akkor került a Forma-1-be, én pedig nem teljesítettem a legjobb formámban, nem igazán sikerült integrálódnom a csapatba.”

„Persze megvívtuk a küzdelmeinket, megvolt a stressz a bajnoki címért zajló küzdelem miatt, és nem is kezeltek minket jól. Való igaz, hogy azonos pontszámmal zártuk az évet, amit tekinthetünk egy nagy és kiegyenlített csatának, de szerintem mindketten lehettünk volna jobbak.”

Alonso aztán a következő években is harcolt ugyan Hamiltonnal, ám ezek a küzdelmek közel sem voltak olyan intenzívek, mint a McLarennél eltöltött év során. A spanyol pilóta viszont rendkívül elismerően beszélt most egykori csapattársáról.

„A következő években a Ferrarival jobb csomag állt rendelkezésemre, mint neki a McLarennél, szóval nem vívtunk olyan szoros csatát. Amikor aztán a Mercedeshez szerződött, neki lett jobb csomagja, és nem volt lehetőségünk arra, hogy újra egymással küzdjünk.”

„Ez egy hiányzó pont a karrieremben. De nyilván ő egy legendája ennek a sportnak, és akárcsak Michael [Schumacher], ő is arra késztet, hogy a határokat feszegesd. Ha ugyanis le akarod győzni Lewist, a legjobbat kell nyújtanod.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!