Alonso intenzíven készül a Dakar-ralira

Fernando Alonso, Toyota, Dakar,
Fotó: Toyota
Jó eséllyel rajthoz áll a 2020-as Dakar-ralin a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso.

A hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, ám Alonso a januári megmérettetés előtt várhatóan európai, afrikai és közel-keleti versenyeken is elindul majd, hogy felkészüljön a világ legkeményebb tereprali-küzdelmére.

Az egykori F1-es versenyző még márciusban tesztelt a Toyotával, a következő hónapokat pedig azzal tölti majd, hogy összeszokjon a japán gyártó autójával. Ennek részeként Alonso részt vesz a Dél-Afrikai Cross-Country-sorozat ötödik állomásán, a Harrismith 400 elnevezésű versenyen.

„Az év elején már belekóstolhattam az off-road raliba, és jó érzésekkel töltött el” – mondta Alonso.

„Tudtam, hogy teljesen más élmény lesz, nagyon meredek tanulási görbével, de a Hiluxot nagyszerű volt vezetni. Nagyon hamar önbizalomra leltem, és dűnéről dűnére fejlődtem.”

„Nagyon várom már a következő hónapok edzéseit, hogy minél jobban összeszokjam az autóval, és a csapattal való közös munkát is. Mindig is fenntartottam azt, hogy szeretnék új kihívásokkal szembenézni, és ez egy nagyszerű csapat erre.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!