Alonso is elmondta, mit gondol Verstappen és Hamilton ütközéséről - F1VILÁG.HU

Alonso is elmondta, mit gondol Verstappen és Hamilton ütközéséről

HIRDETÉS
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint versenybaleset történt Monzában Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A spanyol nem tartja helyénvalónak, hogy minden incidens után büntetéseket osztogatnak, és szerinte a két bajnokesélyes silverstone-i ütközése jóval durvább volt.
Fernando Alonso Alpine

Verstappen 3 rajthelyes büntetést kap majd a soron következő Orosz Nagydíjon, amiért a vasárnapi, monzai verseny 26. körében nekiütközött Lewis Hamilton autójának. Bár az incidens lassú tempónál történt, meglehetősen veszélyes helyzet kerekedett belőle, Verstappen autója ugyanis riválisa versenygépének tetején állt meg. A baleset után mindketten kiestek.

Az Alpine világbajnok versenyzője, Fernando Alonso szerint nagyon balszerencsés baleset történt Verstappen és Hamilton között.

„Két bajnokesélyesről van szó, akik elmennek a határokig. Verstappen mindig nagyon agresszív, Hamiltonnal talán még jobban. Ha tehát összekerülnek egy kanyaron belül, robbannak. De az ilyen pillanatok is részét képezik a Forma-1-nek” – mondta Alonso.

„Ha minden alkalommal büntetnek, nem lesz több versengés, mert senki sem próbál majd meg előzni. Megnéztem az esetet, és egy balszerencsés helyzet volt a kanyar, a kerékvetők, és egyéb tényezők miatt. Az autó megpattant egy kicsit, a kerekek összeértek, emiatt pedig az autó a levegőbe emelkedett.”

Alonso azt mondja, Hamilton meglátása szerint próbálta rákényszeríteni Verstappent arra, hogy levágja a kanyart, a holland azonban nem hagyta magát.

„Alacsony tempónál, körülbelül 30-40 km/h-nál történt, nem volt veszélyes. Szóval nem gondolom, hogy ez olyan komoly esett lett volna, a silverstone-i rosszabb volt” – mondta a spanyol versenyző.

„Ez versenybaleset volt. Lewis próbálta rákényszeríteni Maxot arra, hogy levágja az 1-es kanyart, Max viszont ott maradt, de közben a kanyar elfogyott, és jöttek a kerékvetők a 2-es kanyarban. Megnéztem a rajtot felvételről, Giovinazzi és Leclerc ugyanezt csinálta, mint ahogy Stroll és Perez is. De mivel az ő kerekeik nem értek össze, nem ugyanaz lett a végeredmény.”

„De ez egy nagyon nehéz manőver az 1-es és 2-es kanyarban, ők pedig balszerencsések voltak, hogy a két kerék összeért.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!