Alonso is ott lesz az Olasz Nagydíjon - F1VILÁG.HU

Alonso is ott lesz az Olasz Nagydíjon

HIRDETÉS
A Belga Nagydíjat követően rögtön az olaszországi Monzában szerepel a Forma-1 mezőnye, a paddockban pedig ott lesz a száguldó cirkusz korábbi kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso is.
Silverstone Circuit, Northamptonshire, UK
Saturday 7 July 2018.
Fernando Alonso, McLaren.
Photo: Jerry Andre/McLaren
ref: Digital Image dcb1807jy05

Alonso tavaly intett búcsút az F1-nek, a McLarennél pedig nemrég elismerték, a spanyol versenyző is a lehetséges beugrók között szerepelt volna abban az esetben, ha Lando Norris lábsérülése komolyabbra fordul a Belga Nagydíj előtt.

A brit tehetség még a nyári szünet során sérült meg, emiatt sínbe is kellett tenni a lábát, végül azonban el tudott indulni a Belga Nagydíjon.

„Mivel Lando világossá tette, hogy úgy érzi, versenyezni tud, Szergej [Szirotkin] lett volna a beugró. De más a történet, ha elég korán tudjuk, mi a helyzet, és tudunk alternatívák után nézni” – mondta Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke. „Ez olyasvalami, amit akkor vitatunk meg, amikor előáll egy adott helyzet.”

Arra a kérdésre, hogy Alonso is beugorhatott-e volna Norris helyett Spában, a szakember így felelt: „Nem tudom pontosan, milyen szerződése van, de még tagja a McLarennek.”

„Zak [Brown] sokat beszél vele – egyéb programokról is. Szóval, ha ilyesmi problémánk adódna, lenne egyeztetés.”

Alonso hétvégén ott lesz a Forma-1-es paddockban, Zak Brown pedig korábban jelezte, szeretne leülni a spanyollal a jövőről egyeztetni. A McLaren ugyanis jövőre egészidényes csapatot indít az amerikai IndyCar-sorozatban, és szeretnék meggyőzni a spanyol bajnokot arról, csatlakozzon a programhoz.

A száguldó cirkusz mezőnye ezen a hétvégén Monzában vendégszerepel, az F1VILÁG.HU csapata pedig a helyszínről számol be az Olasz Nagydíj eseményeiről! Weboldalunk mellett érdemes figyelemmel kísérni Facebook-oldalunkat is, de természetesen elérhetőek vagyunk az Instagramon is!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!