Alonso is rajtbüntetést kap Szocsiban - F1VILÁG.HU

Alonso is rajtbüntetést kap Szocsiban

HIRDETÉS
Nemcsak a két Red Bull és a két Toro Rosso, hanem Fernando Alonso is rajtbüntetést kap a hétvégi Orosz Nagydíjon – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken.
Fotó: McLaren

Nemcsak a két Red Bull és a két Toro Rosso, hanem Fernando Alonso is rajtbüntetést kap a hétvégi Orosz Nagydíjon – erősítette meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Brendon Hartley rajtbüntetést kap majd az időmérő után, a Red Bull ugyanis visszatér a Renault korábbi motorspecifikációhoz, miközben a Toro Rosso Szocsiban beveti a Honda vadonatúj erőforrását.

Az FIA pénteken bejelentette, nemcsak ők, hanem Fernando Alonso is új motort kap Oroszországban, így ő is a mezőny végéről indul majd.

A nyitóedzésen egyébként az említett versenyzők hamar felsorakoztak a bokszutca végén, az ő esetükben ugyanis az határozhatja majd meg a rajtsorrendet, hogy milyen sorrendben gurultak pályára az első tréningen.

Alonso volt az első, aki pályára gurult, őt a Red Bullok és a Toro Rossók követték.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!