Alonso kálváriája után egyértelmű döntéseket hozott az FIA - F1VILÁG.HU

Alonso kálváriája után egyértelmű döntéseket hozott az FIA

HIRDETÉS
A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megerősítette, a Szaúd-Arábiában történtek után döntés született arról, hogy a csapatok nem érhetnek hozzá versenyautóikhoz az emelőkkel, amikor az adott autó büntetését tölti a bokszutcában.
action, Jeddah Corniche Circuit, GP2302a, F1, GP, Saudi Arabia
Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Alonso a dzsiddai futamon 5 másodperces időbüntetést kapott, amiért nem megfelelően foglalta el rajtpozícióját a futam elején – ezt a büntetést aztán első kerékcseréjénél töltötte le a spanyol pilóta, aki aztán végül a 3. helyen ért célba.

A versenyt követően azonban egy kutyafuttában meghozott döntést követően Alonsót megfosztották dobogós eredményétől, miután kiderült, az Aston Martin egyik szerelője a hátsó emelővel még az 5 másodperc letelte előtt megérintette az autót. A versenybírók az alapján hozták meg döntésüket, hogy az F1-es tanácsadói bizottság legutóbbi ülésén az a megállapodás született, hogy a csapatok még az emelőkkel sem nyúlhatnak hozzá az autókhoz – később azonban kiderült, valójában nem született megállapodás ezzel kapcsolatban, Alonso büntetését így visszavonták az Aston Martin fellebbezése után.

Az FIA a történtek után gyorsított eljárásban vizsgálta az esetet, majd pénteken egyeztetett az F1-es csapatmenedzserekkel is. Végül döntés született arról, hogy a büntetések letöltése során bármiféle fizikai kontaktus – akár kézzel, akár egyéb eszközzel, beleértve az első és hátsó emelőt is – tilos.

Az új szabály ugyanakkor azt is írja, hűtőventillátorokat lehet alkalmazni ilyenkor is, feltéve, ha azok nem érnek hozzá a versenyautókhoz. Egy fontos pont továbbá az is, hogy a halmozott büntetéseket le lehet tölteni egyetlen kiállás során is, egy 5 és egy 10 másodperces büntetést tehát egyetlen 15 másodperces kényszerállással le lehet tudni.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!