Alonso készen áll a Renault megmentésére

A legtöbb arc ismerős, azonban Fernando Alonso nagyon is jól tudja, hogy rengeteg minden megváltozott a Renault-nál, mióta a 2006-os szezon végén elhagyta az akkor bajnoki címet szerzett alakulatot.

A legtöbb arc ismerős, azonban Fernando Alonso nagyon is jól tudja, hogy rengeteg minden megváltozott a Renault-nál, mióta a 2006-os szezon végén elhagyta az akkor bajnoki címet szerzett alakulatot.

A spanyol versenyző, aki a tavalyi évet a McLarennél töltötte, úgy gondolja, hogy a francia alakulat rengeteget vesztett önbizalmából, pedig többek között az tette őket naggyá a Forma-1-ben a 2005-ös és a 2006-os idényben.

Alonso két bajnoki címet szerzett abban az időben, miközben a Renault is bezsebelte a konstruktőri elsőségért járó trófeát, ám azóta sokat változott a helyzet, és ezt a spanyol is észrevette.

“Azt követően, hogy egymás utáni két évben bajnokok lettek, mikor 2006 végén elhagytam a csapatot, hatalmas volt a magabiztosság, és mindenki hitt magában” – mondta Alonso a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján.

“Most, hogy a tavalyi év elég gyengén sikerült számukra, minden megváltozott, kevésbé hisznek magukban. Azonban úgy gondolom, hogy ők is tisztában vannak azzal, hogy képesek változtatni ezen.”

Alonso távozásával a francia alakulat egyszer s mindenkorra elvesztette vezető pozícióját a sportban. A 26 éves versenyző azonban a hétvégén visszatér a Renault színeiben, és bár leírta győzelmi esélyeit, úgy gondolja, már nem kell sokat várni a sikerre.

“Senkinek nem kell bizonyítaniuk, így csak idő kérdése, és a kemény munka meghozza gyümölcsét, ami az eredményekben is megmutatkozik majd” – folytatta Alonso.

“Visszatérni a Renault-hoz, komoly kihívás számomra és a csapat számára egyaránt. Úgy gondolom, hogy extra motiváltak az idei évben, mert ismét olyan sikereket szeretnének elérni, mint a múltban velem. Én is motivált vagyok. Azonos célokkal vágunk neki az idei évnek.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS