Friss hírek

Alonso: Kevesebb lesz a nyomás Verstappenen

Kevesebb nyomás helyeződik majd idén Max Verstappenre, miután tavaly megnyerte első Forma-1-es világbajnoki címét – mondja Fernando Alonso, aki még a 2000-es évek közepén volt két alkalommal is a száguldó cirkusz legjobbja. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint is inkább lökést ad majd a tavalyi siker a holland pilótának.

Verstappen tavaly óriási küzdelemben múlta felül az F1 történetének legeredményesebb versenyzőjét, Lewis Hamiltont, a Red Bullnál pedig úgy tartják, a holland pilóta a következő években csak még jobb lesz. Ezért is hosszabbították meg Verstappen szerződését egészen 2028-ig, a következő hét idényben így szinte biztosan az osztrák istállót erősíti majd.

Fernando Alonsót a minap, Bahreinben arról kérdezték, vajon Verstappenre regnáló világbajnokként nagyobb nyomás nehezedhet-e idén. A spanyol azt mondja, épp ellenkezőleg.

Hirdetés
 

„Nem hinném, inkább kisebb lesz a nyomás, hiszen valóra váltotta az egyik álmát. Innentől kezdve inkább lesz szórakozás rajthoz állni a versenyeken, hiszen tudja, hogy egyszer már világbajnok lett” – mondta az Alpine pilótája. „Persze mindig lehet a bajnoki címekért harcolni, és meg lehet szerezni a másodikat, de inkább csak kevesebb nyomást jelent ez most számára.”

A Forma-1-ben négy világbajnoki címig jutó Sebastian Vettel egyetért, szerinte Verstappen válláról nagy teher került le.

„Amire emlékszem, hogy szerintem lökést adott az első. Sok terhet levesz az ember válláról” – mondta a német. „Nagyszerű érzés világbajnokként nekivágni egy idénynek. Ott van az 1-es rajtszám az autódón, ami kiváltság. Szerintem mindannyian szeretnénk ebben a helyzetben lenni. De csak egyikünk lehet. Nem extra akadályként látom ezt. Inkább lökést ad. Szóval szerintem ő is így érez majd, de persze mindenki másmilyen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!