Alonso: Ki kell ölnöm ellenfeleim erősségeit! - F1VILÁG.HU

Alonso: Ki kell ölnöm ellenfeleim erősségeit!

HIRDETÉS
A nyári szünet előtt közvetlenül felrobbantotta a versenyzői piacot Fernando Alonso azzal, hogy az Aston Martin csapatához szerződött, a kétszeres világbajnok pedig 41 évesen, a versenypályán is tud még olyat mutatni, ami nemcsak meglepetést okoz az embernek, de egyúttal árulkodik arról is, miért tartják őt a Forma-1 történetének egyik legrafináltabb versenyzőjének.
Fernando Alonso, Esteban Ocon, Alpine

Alonso 2001-ben, a Minardi színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, később, 2005-ben és 2006-ban pedig a Renault színeiben lett világbajnok. Később megjárta a McLaren, majd a Ferrari csapatát is, előbbi istállónál pályafutásának két szakaszát is eltöltötte – egyik sem volt egetrengető siker. Jelenlegi csapatánál, az Alpine-nál harmadik etapját tölti, a Magyar Nagydíj után pedig bombaként robbant a hír: a szezon végén távozik, és Sebastian Vettel helyét veszi át az Aston Martinnál.

Alonsót két évtizede tartó F1-es pályafutása során sokszor jellemezték úgy, mint akivel nagyon nehéz együtt dolgozni, bár ezt időről időre azért megcáfolták egykori főnökei, kollégái. Egyvalami viszont biztos: a spanyol pilóta mind a mai napig a mezőny egyik legrafináltabb tagja, amit az idei szezon során is több alkalommal megmutatott már.

Alonso részletekre való odafigyelésének ékes példáját láthattuk az Osztrák Nagydíjon, ahol a szombati szabadedzésen időt és energiát nem spórolva igyekezett letisztítani versenyautójával azt a rajtkockát, melyből nekivágott volna a futamnak. Mivel autója meghibásodott, sajnos nem tudott részt venni a sprintfutamon, de nem ez volt az egyetlen, amikor rafináltan próbált előnyt kovácsolni magának.

A Francia Nagydíj versenye előtt, a rajtrácsra vezető körök során tudatosan nagyon lassan hajtott a bokszkijáratnál, ennek köszönhetően pedig le tudott fektetni némi gumiréteget az 1-es, majd a 2-es kanyar külső ívén. Alonsónak az járt a fejében, hogy a futam rajtja után majd kívülről próbálja megelőzni ellenfeleit – és pontosan így is lett. Az Alpine pilótája remekül rajtolt, majd gyönyörűen kívülről el tudott menni Lando Norris és George Russell mellett is a pálya azon szakaszán, amit percekkel korábban gondosan megtisztított.

Alonso a Hungaroringen elárulta, nagy örömét leli abban, hogy odafigyel az apró részletekre, és szerinte nagyon fontos az is, hogy kiváltsa ellenfelei gyengeségeit.

„Igen, mármint úgy értem, én ilyen típusú srác vagyok” – mondta a kétszeres világbajnok a Motorsport.com című internetes portálnak nyilatkozva még azt megelőzően, hogy bejelentették, az Aston Martinnál folytatja pályafutását jövőre.

„100 százalékosan kell csinálnom a dolgomat, és meg kell ölnöm mások erősségeit, bármi is legyen az. De ezt csinálom mindenben, amikor gyakorlok, amikor játszom. Szoktam teniszezni is, és ha valaki jó ellen játszom, mindig magasra ütöm a labdát. Így ugyanis meg tudom törni a ritmusukat, hiszen ahhoz vannak szokva, hogy nagyon keményen megütik a labdát. Ha profikkal játszanak, a labda nagyon erősen érkezik feléjük, szóval az efféle ütésekhez vannak szokva. De ha magasra ütöd a labdát, hibáznak, hiszen lágyan érkezik a labda. Szóval jobban tudok teniszezni, ha magasra ütök. Az egyetlen esélyem, hogy legyőzzem őket, ha magasra ütöm a labdát. Szóval automatikusan ezt csinálom.”

„Nemcsak a versenyzésről van szó, muszáj kiölnöm mások erősségeit, és meg kell próbálnom maximalizálni a saját erősségeimet.”

Fotó: Alpine F1 Team

Alonso beszélt arról is, nem vitás, hogy a versenypályán szerzett rengeteg tapasztalatnak komoly előnyei vannak, hiszen jobban meg tudja ítélni azokat a területeket, melyeken fejlődést kell elérnie.

Hirdetés

„Szerintem nem kétséges, hogy a tapasztalat sok szempontból segít. A rajtok, tisztában lenni dolgokkal, a gumikezelés, a bokszkiállások, az, ahogy megközelíted a szerelőidet. És már eleve az, ahogy hozzáállsz a hétvégékhez: a szabadedzések, azok jelentősége, illetve nem jelentősége olykor. Ha az ember fiatal, rengeteg figyelmet szentel minden egyes körnek, még az első edzés is olyan, mint a bajnokság utolsó köre. Szóval szerintem az ember megérti az efféle dolgokat.”

„Rengeteg fejlődést sikerült elérnem esős és nyirkos körülmények között. Az esős versenyeken általában nehéz kalkulálni, a dolgok nagyon gyorsan változnak, sok a biztonsági autó, és később sok száraz ív is felbukkan. Tehát több a lehetőség. Nem minden kör az utolsó kör. Korábban hajlamos voltam hibázni a versenyek elején, ezeket most próbálom elkerülni. És ez csak a tapasztalattal jön, az ember a saját hibáiból tanul.”

Alonso jelenleg az F1-es mezőny legidősebb tagja a maga 41 évével, ő azonban nem látja ennek negatív hatásait – még úgy sem, hogy 2019-ben és 2020-ban nem vett részt a világbajnokság küzdelmeiben.

„Ami a hátrányokat illeti, nehéz ezekről beszélni, mert nem érzem azt, hogy hiányzik bármi is, ami megvolt akkor, amikor fiatalabb voltam. 2018-ban talán azt éreztem, hogy elegem volt mentálisan a rengeteg marketingdologból és utazásból, meg ilyenek. És szükségem volt erre a kétéves kihagyásra. Most úgy érzem, rendben vagyok. Szóval nem tudom, hogy ez a két év segített-e ki ebből. Vagy csak más a hozzáállásom most.”

A kétszeres világbajnok hozzátette, szerinte a királykategóriától távol töltött éveknek hála jobban átlátja, mi történik az F1-es versenyeken.

„Azt gondolom, ha az ember kívülről szemléli az eseményeket… Belülről olykor nem érti a különféle dolgokat, a versenyek különféle alakulását. Pedig nemcsak a saját pilótafülkéd és stratégiád van. Szóval talán jobban értem azt is, hogyan alakul egy verseny.” 

„És úgy gondolom, hogy azok a különféle kategóriák, amelyekben vezettem, szintén különböző dolgokat tanítottak nekem. Eltérő versenyzési filozófiák vannak, másmilyen vezetési technikák. Nem arról van szó, hogy azokat alkalmazni lehet egy F1-es autóban, de ha elveszíted a kontrollt felette, és túlkormányzott, akkor a kezeim és a lábaim talán olyat csinálnak, amiről korábban nem tudtam, hiszen csak ezeket az F1-es autókat vezettem. Szóval bizonyos szempontból azt érzem, jobban kontrollálom most a dolgokat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!