Alonso: Kizárt, hogy idén átüljek a Ferrariba - F1VILÁG.HU

Alonso: Kizárt, hogy idén átüljek a Ferrariba

HIRDETÉS

Fernando Alonso cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint ő veheti át Luca Badoer helyét a Ferrarinál a szezon hátralévő részében, ám arról továbbra is hallgat, hogy hol folytatja pályafutását a következő idényben.

Fernando Alonso cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint ő veheti át Luca Badoer helyét a Ferrarinál a szezon hátralévő részében, ám arról továbbra is hallgat, hogy hol folytatja pályafutását a következő idényben.

Bár sokak szerint már a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon csapatot vált, és a Ferrarinál folytatja a szezon hátralévő részében, Alonso legutóbbi nyilatkozatában kijelentette: sehova nem megy.

A spanyol versenyző – aki állítólag jövőre már a Ferrari versenyzője lesz – a Cadena Ser rádióban tisztázta, hogy nem ő veszi át Badoer helyét a Ferrarinál, ahol jövőre már várják vissza a sérült Felipe Massát.

“A hét után úgy tűnik, hogy Fisichella, de az is elképzelhető, hogy valaki más fog érkezni” – válaszolta Alonso arra a kérdésre, hogy szerinte ki veheti át az olasz tesztpilóta helyét Monzában.

Mikor viszont az ő neve felmerült, így folytatta: “Nem, én biztosan nem. Nem, nem, ez kizárt, és biztos vagyok abban, hogy a válasz nem.”

Közben az általában jól értesült Gezzatta dello Sport olasz sportlap mai címlapján az áll, hogy Robert Kubica a legesélyesebb arra, hogy Kimi Raikkönen csapattársaként álljon rajthoz a szeptemberi Olasz Nagydíjon.

A BMW Sauber lengyel versenyzője egyelőre még nem tudja, hol folytatja pályafutását a jövő évben, miután a német autógyártó év végi távozásával bizonytalanná vált a hiwili bázisú alakulat jövője.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!