A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint csapatának még sokat kell dolgoznia az R29-es modellen ahhoz, hogy esélye legyen harcba szállni a pontszerző helyekért a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint csapatának még sokat kell dolgoznia az R29-es modellen ahhoz, hogy esélye legyen harcba szállni a pontszerző helyekért a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
A spanyol versenyző nem kezdett túl fényesen Melbourne-ben, ahol az első szabadedzést a 10., a másodikat pedig a 12. pozícióban fejezte be, és mindkét alkalommal több, mint egy másodpercet kapott a tempót diktáló Nico Rosbergtől.
“Örülök, de lehetnék még ennél sokkal boldogabb is” – mondta Alonso. “Nehéz bármit is mondani az erőviszonyokról, hiszen még csak péntek van.”
“Az első edzésen a 10. helyen, a másodikon pedig a 12. pozícióban végeztünk, így egyelőre nem állunk úgy, hogy harcba tudjuk szállni a dobogóért és a győzelmekért.”
“Bízom abban, hogy holnap jobbak leszünk, és fejlődést tudunk elérni. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy a középmezőnyből rajtoljunk, különösen akkor, ha valóban a pontszerzés a célunk” – folytatta a spanyol, aki nem aggódik túlságosan, mert úgy érzi, csapata az első két edzésen is sokat javított az R29 teljesítményén.
“Rendben volt minden. Az első nap mindig nehéz, vannak dolgok, amiket ki kell tapasztalnod. Ez az első alkalom, hogy melegebb időjárási körülmények között tesztelünk, miután az egész telet Európában töltöttük, így számos értékes adatot begyűjtöttünk.”
“Megpróbálunk minden információt kielemezni az éjszaka folyamán, és bízom abban, hogy holnap tovább tudunk fejlődni” – tette hozzá Alonso.