Alonso: Kreatívabbnak kell lennünk a beállításokkal! - F1VILÁG.HU

Alonso: Kreatívabbnak kell lennünk a beállításokkal!

HIRDETÉS
Elégedett az Alpine autójával Abu Dhabiban Fernando Alonso, a spanyol azonban úgy érzi, egy kicsit kreatívabbnak kell lenniük a beállításokkal annak érdekében, hogy jó helyen végezzenek a mai időmérő edzésen.
Fernando Alonso, Alpine

A spanyol versenyző a pénteki nyitónapon nem sok időt töltött a pályán, autóját ugyanis az első szabadedzésen Jack Doohan vezethette. Alonso persze megpróbált segíteni a fiatal pilótának, aki elmondása szerint „remek munkát végzett” a nyitótréningen.

Alonso aztán a második gyakorláson már pályára gurult, és végül egy 8. hellyel zárta a napot. Elmondása szerint nem volt tökéletes az autó, a tempóval viszont összességében elégedett lehet.

„Kevés időt töltöttem ma a pályán, az első etap így arról szólt, hogy felvegyem a ritmust, aztán a második etapot megpróbáltam egy kicsit jobban megnyomni a lágy gumikkal” – mondta a kétszeres világbajnok. „Az autó jónak tűnt, szóval jó helyzetből várhatjuk a szombatot, de pár dolgon még szeretnék azért változtatni, hogy jobban érezzem az elejét.”

„Egy kicsit küszködtünk az alulkormányzottsággal pénteken, el is végeztünk néhány változtatást edzés közben, de nem oldottuk meg teljesen a problémát, szóval kreatívabbnak kell lennünk a beállításokkal.”

Alonso azt mondja, jó versenyt futhatnak, amennyiben sikerül elcsípniük egy előkelő rajthelyet. A kétszeres világbajnok számára a pontszerzés lesz a cél természetesen.

„Azt gondolom, össze kell raknunk egy jó szombatot, ha pedig a top 10-ből rajtolunk, úgy tűnik, könnyebb lesz követni a vonatot az elején, szóval igen… Vasárnap a pontszerzés lesz a cél, szeretnénk bebiztosítani a 4. helyet a konstruktőri versenyben, be akarjuk fejezni a futamot, és remélhetőleg a levezető körön el tudunk köszönni Sebtől [Vettel]!” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!