Alonso: Lemaradtunk az élcsapatoktól, még idén fejlődnünk kell - F1VILÁG.HU

Alonso: Lemaradtunk az élcsapatoktól, még idén fejlődnünk kell

HIRDETÉS
Elégedett a Szingapúrban elért 8. helyével, Fernando Alonso azonban azt mondja, muszáj lesz javítaniuk versenyautójuk teljesítményén a 2024-es szezon utolsó szakaszára.

A silverstone-i istálló egy ideje nemigen tudja tartani a lépést a Forma-1 topcsapataival, és olykor-olykor már a pontszerzés is nehezen jön össze Alonsóék számára. Az elmúlt időszak versenyeiből viszont a kétszeres világbajnok ki tudta hozni a legtöbbet: a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon a remek időmérő után egy 8. helyet tudott szerezni a versenyen, ami mindenképpen elégedettségre ad okot, látva a csapat reális helyzetét.

„Nagyon elégedett vagyok, a 8. hely jobb, mint amire számítottunk” — mondta a spanyol versenyző. „A szombati időmérő igazán biztató volt, a 7. helyről rajtolva pedig hittünk is abban, hogy a 8. vagy 9. pozíció elérhető lesz. Végül sikerült is, a csapat jól taktikázott. Nico mögött voltunk, aztán a 23. körben sikerült az elévágás, meg tudtuk előzni őt. Összességében ez a 8. hely volt a maximum, most jön egy kis szünet Austin előtt, és muszáj lesz találnunk némi teljesítményt az autóval, mert veszítettünk némi területet a topcsapatokhoz képest, a középmezőny közepén vagyunk, ezen pedig változtatni szeretnénk.”

Arra a kérdésre, hogy igyekeznek-e még dolgozni az idei autón, vagy már inkább a 2025-ös fejlesztésekre fókuszálnak, Alonso hozzátette: „Muszáj lesz. A legutóbbi két pályán, az utcai helyszíneken két remek időmérőt futottunk, a versenyeken pedig nehéz előzni, szóval ezeket a pozíciókat meg is tudtuk őrizni a futamokon. De nem rejtegethetjük a teljesítményünket, és tisztában is vagyunk ezzel, a csapat is tisztában van vele. Gőzerővel dolgozunk azon, hogy az autó jól teljesítsen, azért vagyunk itt, hogy pontokat szerezzünk. Amikor az autó küszködik, akkor is képesek vagyunk a pontszerzésre, mert elvégezzük a munkánkat — ugyanakkor viszont tisztában vagyunk a jelenlegi helyzetünkkel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!