Alonso magabiztosan várja a folytatást - F1VILÁG.HU

Alonso magabiztosan várja a folytatást

HIRDETÉS

Fernando Alonso elmondta, nem látta szükségét annak, hogy részt vegyen a reggeli esős edzésen Brazíliában. A spanyol bajnok magabiztosan várja a hétvége további részét, és mindent megtesz azért, hogy megszerezze a végső győzelmet.

Fernando Alonso elmondta, nem látta szükségét annak, hogy részt vegyen a reggeli esős edzésen Brazíliában. A spanyol bajnok magabiztosan várja a hétvége további részét, és mindent megtesz azért, hogy megszerezze a végső győzelmet.

A McLaren spanyol pilótája egyike volt azon négy versenyzőnek, akik nem teljesítettek mért kört a reggeli szabadedzésen, és csak a délutáni tréningen kezdték meg a munkát, mikor már teljesen felszáradt a pálya.

“A délutáni edzés sokkal jobb volt, mint a reggeli” – mondta Alonso. “Mivel nem számítunk esőre a hétvége további részében, egyáltalán nem kerültünk hátrányba azzal, hogy nem hajtottunk ki a reggeli edzésre. Mivel új burkolatot kapott a pálya, a szokásosnál is csúszósabb volt az aszfalt a mai nap.”

“Azonban a délutáni edzésre teljesen felszáradt a pálya, és minden jel arra utalt, hogy javulnak a körülmények. Biztos vagyok benne, hogy erősek leszünk a hétvégén.”

Alonso csapattársa, Lewis Hamilton részt vett az első edzésen, és az ötödik helyet szerezte meg, ám mivel két garnitúra esőgumit is felhasznált, vizsgálat indult ellene. Mindez azonban nem zavarta meg a brit versenyzőt, aki délután átvette a vezetést és magabiztosan az élre állt.

“Nagyon élveztem, hogy végre kipróbálhattam ezt a fantasztikus pályát. Sajnálom, hogy reggel nem volt jó az idő, és nem tudtam annyit körözni, amennyit szerettem volna” – mondta a brit versenyző. “Mindezek ellenére élveztem a munkát, a beállításokon sikerült javítanunk, a gumik összehasonlítását is elévégeztük, bár hideg volt az idő.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!