Alonso maradt az élen a második edzésen - F1VILÁG.HU

Alonso maradt az élen a második edzésen

HIRDETÉS

Fernando Alonso és Lewis Hamilton továbbra is élen tartotta a McLaren Mercedest Indianapolisban, míg a Ferrari duója a harmadik, illetve a negyedik helyen végzett a délutáni másfél órás szabadedzésen.

Fernando Alonso és Lewis Hamilton továbbra is élen tartotta a McLaren Mercedest Indianapolisban, míg a Ferrari duója a harmadik, illetve a negyedik helyen végzett a délutáni másfél órás szabadedzésen.

Felipe Massa diktálta a tempót az edzés nagy részében, ugyanis már korán feltett autójára a lágy keverékeket. A Ferrari brazil versenyzője azonban nem maradt az élen, ugyanis a McLaren duója is lecserélte abroncsait, és azonnal átvette tőle a vezetést.

Elsőként Hamilton állt az élre, majd jött Alonso, aki utolsó gyorskörén 1:12.156-os idejével megszerezte az első helyet, melyet már nem is engedett ki a kezéből. A tizenegyes kanyar több versenyzőt – köztük Hamiltont és Massát – is megtréfált, ám mindannyian tovább tudták folytatni a körözést.

Az edzés felénél járva Mark Webber autója megállt a pályán, míg csapattársa, David Coulthard kis híján összeütközött Jarno Trullival a célegyenest követő kanyarkombinációban. Kimi Raikkönen a negyedik helyen végzett Nick Heidfeld, David Coulthard, és Nico Rosberg előtt, aki remekül teljesített a Williams-szel. Az első tíz sorát a Renault finn pilótája, Heikki Kovalainen, és a két Honda zárta.

Azt követően, hogy a délelőtti edzésen fantasztikusan teljesített, a Robert Kubica helyére beugró Sebastian Vettel csak a tizenegyedik pozícióban landolt a BMW-vel.

Amerikai Nagydíj – második szabadedzés:


Poz Pilóta Csapat Idő

1. Alonso McLaren-Mercedes (B) 1:12.156 35
2. Hamilton McLaren-Mercedes (B) 1:12.309 + 0.153 34
3. Massa Ferrari (B) 1:12.435 + 0.279 36
4. Raikkonen Ferrari (B) 1:12.587 + 0.431 38
5. Heidfeld BMW Sauber (B) 1:13.026 + 0.870 43
6. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:13.042 + 0.886 41
7. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:13.057 + 0.901 35
8. Kovalainen Renault (B) 1:13.110 + 0.954 48
9. Barrichello Honda (B) 1:13.144 + 0.988 40
10. Button Honda (B) 1:13.202 + 1.046 46
11. Vettel BMW Sauber (B) 1:13.217 + 1.061 50
12. Webber Red Bull-Renault (B) 1:13.263 + 1.107 21
13. Liuzzi Toro Rosso-Ferrari (B) 1:13.332 + 1.176 41
14. Davidson Super Aguri-Honda (B) 1:13.364 + 1.208 46
15. Fisichella Renault (B) 1:13.394 + 1.238 44
16. Wurz Williams-Toyota (B) 1:13.539 + 1.383 29
17. Trulli Toyota (B) 1:13.692 + 1.536 42
18. Speed Toro Rosso-Ferrari (B) 1:13.712 + 1.556 34
19. Sato Super Aguri-Honda (B) 1:13.753 + 1.597 46
20. R.Schumacher Toyota (B) 1:13.765 + 1.609 39
21. Albers Spyker-Ferrari (B) 1:14.225 + 2.069 30
22. Sutil Spyker-Ferrari (B) 1:14.513 + 2.357 33

Az eredmények nem hivatalosak

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!