Alonso: Még csak most jön a java - F1VILÁG.HU

Alonso: Még csak most jön a java

HIRDETÉS

A McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso úgy gondolja, a szezon második felében még ennél is jobban teljesíthet majd, ugyanis egyelőre még nem szokta meg teljes mértékben új csapatát.

A McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso úgy gondolja, a szezon második felében még ennél is jobban teljesíthet majd, ugyanis egyelőre még nem szokta meg teljes mértékben új csapatát.

Alonso – aki a Monacói Nagydíjat követően ismét átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben – elárulta, még mindig nem sikerült teljes mértékben alkalmazkodnia új csapatához, így nem is tudta eddig kihozni magából a maximumot.

“Ahogy azt már korábban is elmondta, az autóm és a saját teljesítményem is csak a szezon második felében jön majd ki igazán, mikor teljesen megszokom az új környezetemet” – mondta Alonso a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. “Mindezek tetejében a McLaren általában a szezon második felében szokott igazán jól menni. Jó érzés már most ilyen gyorsnak lenni, de ez még csak a kezdet. Ha ilyen ütemben haladnék, és minden ötödik futam után plusz 36 pont lenne a nevem mellett, akkor megnyerném a bajnokságot.”

Alonso ismét elmondta, szó sem volt arról, hogy csapattársa, Lewis Hamilton ne szállhatott volna vele harcba a győzelemért Monacóban, ám most mindent megtesz majd azért, hogy elhúzzon a fiatal brittől, és egyértelműen átvegye az irányítást a McLarennél.

“Bár tudom, hogy a brit média csapatsorrendről beszélt, ez nem így volt. Mindketten pontokért harcoltunk, egyenlő esélyekkel, de a monacói győzelem mindig fontos, így ki kellett használnom az alkalmat” – magyarázta a spanyol, aki ugyanakkor elmondta, hiába lesz jó a McLaren a szezon második felében, roppant nehéz lesz elverni a Ferrarit a következő két versenyen.

“Véleményem szerint a Ferrari az abszolút favorit a következő két versenyen, noha az elmúlt évekkel ellentétben mindannyian azonos abroncsokkal futunk. Bízzunk benne, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy megfordítsuk az esélyeket, különösen Indianapolisban, amely mindig is a Ferrari “hazai” pályája volt a múltban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!