Alonso: Meg kell menteni a Forma-1-et - F1VILÁG.HU

Alonso: Meg kell menteni a Forma-1-et

HIRDETÉS

Fernando Alonso osztja a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo véleményét, aki levelet intézett a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nak azzal a céllal, hogy megbeszélést kezdeményezzen, ahol átbeszélhetnék, miként lehetne látványosabbá lenni a Forma-1-et.


Fernando Alonso osztja a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo véleményét, aki levelet intézett a sportág kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nak azzal a céllal, hogy megbeszélést kezdeményezzen, ahol átbeszélhetnék, miként lehetne látványosabbá lenni a Forma-1-et.

Alonso szintén úgy gondolja, hogy az idei évben bevezetett új szabályok nem feltétlenül segítik elő a látványos versenyeket, éppen ezért el kell gondolkodni azon, hogy milyen változtatásokat hajtsanak végre a jövőben, hogy kielégítsék a rajongókat, akikből élnek.

„Azt gondolom, hogy az elnöknek igaza van, miszerint az a show, amit az idei évben produkálunk, nem elég néhány versenyen” – mondta a Ferrari spanyolja.

„Továbbá mikor egy csapat dominál, ahogy azt a Mercedes teszi idén, a nézők látványosabb futamokat szeretnének. A Kanadai Nagydíjat élvezték, nem véletlenül.”

„Minden jó ötletre nyitottak vagyunk, amivel a jövőben látványosabbá és élvezhetőbbé tehetjük a versenyeket.”

Alonso továbbá azt is elmondta, hogy más sportágakból, mint például a MotoGP-ből is lehetne ötleteket meríteni, ahol sok esetben bejöttek azok a változtatások, amik látványosabbá és izgalmasabbá tették a küzdelmet.

„A költségek mindenek felett vannak, ez az igazság” – folytatta. „Minden egyes ötlet mögött van némi költség, ami megnehezíti a döntést és a bevezetést.”

„Véleményem szerint a KERS-t (manuális aktiválásút) vissza kellene hozni az autóinkba. Jelenleg van egy elektronikus, automata rendszerünk, ami felszabadít némi plusz erőt, azonban mindenki pontosan ugyanazon a ponton használja azt, így szinte lehetetlen az előzés.”

„A gumik is nagyon fontosak és a gumiháború megkavarhatná a dolgokat. Segíthetnénk a kisebb csapatoknak, mint a MotoGP-ben, és más gumikat, illetve üzemanyagot adhatnánk nekik a versenyre, vagy más sportból is hozhatnánk ötleteket.”

Hirdetés

A MotoGP-ben az idei évtől a nem gyári csapatoknak lehetőségük van szabályt szegni azzal, hogy lágyabb gumikeverékeket és több üzemanyagot használhatnak a versenyeken.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!