Alonso meglepetésekre számít Bahreinben - F1VILÁG.HU

Alonso meglepetésekre számít Bahreinben

HIRDETÉS
Lesz néhány meglepetés a 2021-es Forma-1-es idényben – erre számít a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki idén az Alpine csapatával tér vissza a száguldó cirkuszba.
Fernando Alonso (ESP) Alpine F1 Team A521.
Formula One Testing, Sunday 14th March 2021. Sakhir, Bahrain.

A Forma-1 2021-es szezonja hétvégén rajtol el a Bahreini Nagydíjjal, a száguldó cirkusz csapatai pedig az előszezoni tesztek során 3 napot töltöttek el a szahíri pályán.

Fernando Alonso és az Alpine csapata számára eredményesen alakult a felkészülés, a spanyol pilóta viszont azt mondja, az erőviszonyokról még nem tud bővebben nyilatkozni – szombaton viszont minden kiderül!

„Sok kilométert megtettünk a teszteken, ami fontos, hiszen erre már lehet építeni a szezon során” – mondta a kétszeres világbajnok. „A háromnapos bahreini teszt során ráadásul a tervezett programunk nagy részét sikerült elvégeznünk, szóval ezen a téren meglehetősen elégedettek vagyunk.”

„Ami a teljesítményt illeti, még túl korai megmondani, és azt gondolom, az első időmérő edzésig nem is fogjuk tudni az erősorrendet – ott viszont már mindenki kevés üzemanyaggal lesz a pályán, a leggyorsabb gumik lesznek fent, és maximumra lesznek tekerve a motorok.”

„Arra számítok, hogy lesz néhány meglepetés!”

Alonso 2018 végén intett búcsút a Forma-1-nek, azóta pedig versenyzett az IndyCarban, az Endurance-világbajnokságon, és rajthoz állt a Dakar-ralin is. Elmondása szerint rengeteget tanult ebben a két évben.

„Mióta megállapodtam az Alpine F1-es csapatával, rengeteg erőfeszítést tettem úgy fizikailag, mint mentálisan, hogy felkészüljek erre az idényre” – magyarázta a spanyol.

„Rengeteget tanultam a Forma-1-től távol töltött idő során, főleg az eltérő stílusú versenyzésben. Most viszont visszatértem az F1-be, és nagyon motiváltan várom a várhatóan kihívást jelentő idényt.”

„Szórakoztató volt ismét F1-es autóba ülni a teszteken, de most alig várom, hogy versenyezzünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!