Friss hírek

Alonso megtette első köreit a Renault-val

A sport kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso kedd reggel megtette első köreit egykori csapata tavalyi versenyautójával a spanyolországi Jerezben, ahol a csapatok a mai nap tovább folytatják a felkészülést a 2008-as idényre.

Alonso már tegnap este megérkezett a helyszínre, és még aznap beleült az R27-es versenygépbe, melynek pilótafülkéjén a szerelők elvégezték az utolsó módosításokat.

A spanyol versenyző egy új sisakot is kapott, aminek festése nagyban hasonlít arra, amellyel 2005-ben és 2006-ban megnyerte a bajnokságot a Forma-1-ben.

Alonso a tervek szerint két napon át tesztel Jerezben, és ha minden jól alakul, szerdán már ki is próbálhatja a Renault idei versenygépét, melyet – nem hivatalosan – holnap mutat be a csapat a spanyol ringen.

Alonso az elmúlt évet a McLaren istálló versenyzőjeként teljesítette, ám mivel képtelen volt kijönni a wokingiak vezetésével, és többször is összetűzésbe keveredett csapattársával, úgy döntött – szerződése lejárta előtt – elhagyja csapatát és visszatér a Renault-hoz.

Képek a galériában

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!