Friss hírek

Alonso mindig is fizetett bonuszt szerelőinek

A Belga Nagydíjat követően olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Fernando Alonso több ezer dollárt kínált szerelőinek, ha sikerül megvernie csapattársát a versenyen. Bár a média felkapta az ügyet, kiderült, hogy az ilyen esetek egyáltalán nem ritkák az F1-ben.

A Belga Nagydíjat követően olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Fernando Alonso több ezer dollárt kínált szerelőinek, ha sikerül megvernie csapattársát a versenyen. Bár a média felkapta az ügyet, kiderült, hogy az ilyen esetek egyáltalán nem ritkák az F1-ben.

A Daily Mirror hétfői számában azt írta, hogy a bajnoki címvédő azzal próbálja meg ösztönözni szerelőit, hogy minden egyes Hamilton felett aratott győzelme után 1300 dollárt fizet nekik fejenként.

A hírek hallatán sokan elcsodálkoztak, azonban mint később kiderült, az ilyen és ehhez hasonló esetek, nem ritkák a Forma-1-ben.

A Dario As azonban védelmébe vette Alonsót, és ismét hazugsággal vádolta meg a brit médiát. A spanyol lap megerősítette, hogy Fernando mindig is fizetett bonuszt szerelőinek.

“A Renault-nál általában több ezer eurót fizetett a szerelőknek egy győzelemért, és néha még meg is hívta őket egy-egy vacsorára. A szerelők ezért még jobban tisztelték és becsülték őt” – írta Carlos Miquel, az As újságírója, aki szerint a brit média azért szivárogtatta ki az információkat, hogy ezzel is összezavarja Alonsót, aki hatalmas csatában áll a brit Hamiltonnal az idei bajnoki címért.

A McLaren egykori versenyzője, Mark Blundell szintén nem tulajdonít különösebb jelentőséget a bonusz fizetésnek. “A versenyzők évek óta fizetnek extra pénzt a szerelőiknek. Ez nem új dolog. Ezzel próbálják még jobban ösztönözni a körülöttük dolgozókat” – mondta a brit a Daily Telegraph-nak adott nyilatkozatában.

A háromszoros világelső Niki Lauda a következőkkel folytatta: “Vannak olyanok, akiknek mindennél fontosabb, hogy ők legyenek a legjobbak a pályán. Én is közéjük tartoztam. Azonban vannak olyanok is, akik a politikát használják fel arra, hogy a legjobbak legyenek, és ezek közé tartozik Alonso. Alain Prost is ilyen volt, de Alonso még rosszabb nála. Ahelyett, hogy keményen harcolna az első számú versenyzői ülésért, jobban tenné, ha egyszerűen csak gyorsabb lenne csapattársánál a pályán.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!