Élő tudósítás: Ez történik Silverstone-ban!

  F170

Alonso: Misszióm, hogy újra bajnokká tegyem a Renault-t!

Suzuka Circuit, Suzuka, Japan Sunday 7 October 2018. Fernando Alonso, McLaren, on the grid. Photo: Steven Tee/McLaren ref: Digital Image _1ST6211
Fotó: McLaren
2021-ben 39 évesen tér vissza a Forma-1-be a sportág kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. A spanyol a Renault-hoz szerződik, elmondása szerint azonban a kor nem gátolja majd a jó eredmény elérésében. Alonso azt mondja, missziója, hogy újra bajnokká tegye a Renault-t!

Alonso F1-es pályafutása során már két alkalommal versenyzett a Renault-nál, 2005-ben és 2006-ban pedig velük szerezte vb-címeit is a száguldó cirkuszban.

A francia istálló szerdán jelentette be, jövőre a rutinos pilóta lesz Esteban Ocon csapattársa, aki átveheti a McLarenhez távozó Daniel Ricciardo helyét.

Jövőre lesz 20 éve, hogy Alonso a Minardi színeiben bemutatkozott a Forma-1-ben, a 32-szeres futamgyőztes azonban azt mondja, a kor biztosan nem lesz akadálya annak, hogy jó eredményeket érjen el.

„Sok éven át láttam, milyen a Forma-1! A stopperóra az egyetlen, ami számít, nem a kor. Soha nem az útlevelem, a születési dátumom alapján értem el eredményt. Mindig a stopperóra alapján. Remélhetőleg még gyorsak vagyunk!” – mondta a kétszeres világbajnok szerdán egy videóinterjúban.

A rutinos Alonso érkezése sok szempontból hasznos lesz a Renault-nak: nemcsak vezetési tudásával járulhat hozzá az istálló előmeneteléhez, hanem tapasztalatával is rendkívül sokat segíthet – például az akadémia növendékeinek.

Alonso azt mondja, egyfajta missziójának tekinti azt, hogy újabb vb-címhez segítse a francia istállót.

„Igyekszem majd segíteni az akadémiát a tapasztalatommal, amennyire csak tudom. Bármit is hoznak a 2022-es szabályok, remélhetőleg segíthetek nekik. Tisztában vagyok a missziómmal, ami nemcsupán az autóra összpontosul, hanem az autón kívüli dolgokra is.”

„Megpróbálom a legjobbat nyújtani, próbálom segíteni a csapatot abban, hogy egy világbajnok csapattá váljon. Ha ezt úgy érjük el, hogy még én vezetek ott, az fantasztikus, de ha egy jövőbeli fiatal versenyző, akkor is büszke leszek. Ez a misszióm – megpróbálom a legjobbat nyújtani a csapatnak.”

Alonso egyébként a tájékoztatás szerint „több évre szóló” szerződést kötött a csapattal, így feltételezhető, hogy 2021 után 2022-ben is a Renault versenyzője lesz.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS