Alonso: Monza fontos a csapatmorál szempontjából - F1VILÁG.HU

Alonso: Monza fontos a csapatmorál szempontjából

HIRDETÉS

Fernando Alonso ugyan cáfolta, hogy sorsdöntő verseny előtt állna csapata, de elmondta, hogy komoly gondban kerülhetnek, ha egy újabb gyenge futamot teljesítenek hazai közönségük előtt, az Olasz Nagydíjon.



Fernando Alonso ugyan cáfolta, hogy sorsdöntő verseny előtt állna csapata, de azt elmondta, hogy komoly gondban kerülhetnek, ha egy újabb gyenge futamot teljesítenek hazai közönségük előtt, a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon.

Azzal, hogy kiesett az elmúlt versenyen, a spanyol pilóta lemaradása 41 pontra nőtt a tabella élén álló Lewis Hamiltonnal szemben, hat futammal a bajnokság vége előtt.

Alonso éppen ezért tisztában van azzal, hogy a következő futamnak helyet adó Monzában mindennek tökéletesen kell működnie, máskülönben sérülhet a csapatmorál.

„Semmi kétség afelől, hogy Monza egy nagyon fontos verseny lesz számunkra” – írta a kétszeres világbajnok a Ferrari weboldalán vezetett blogjában.

„Hazai pályán mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne veszítsük több pontot: egy jó eredmény komoly löketet adna a csapatnak.”

“Ha netán a dolgok rossz irányba mennek, nem mondom, hogy vége, de az egy komoly csapás lenne a csapatmorál szempontjából.”

Ahogy azt a múlt hónapban többször is elmondta, Alonso úgy érzi, hogy még bármi megtörténhet a szezon hátralévő részében, az élmenők egyformán esélyesek, és nagy szerepet kap majd a szerencse az utolsó hat versenyen.

„Mindig is azt mondom, és most is csak ismételni tudom magamat, hogy a szezon során a jó és a rossz szerencse kiegyenlíti egymást, így nagyon bízom abban, hogy mostantól kezdve mellettünk áll majd a szerencse” – folytatta a spanyol.

Hirdetés

„Az első döntő rosszul sikerült, de van még hátra hat. Az utolsó hét futamra készülve azt mondtam, hogy aki a legjobb munkát végzi ezeken a versenyeken, azé lesz a bajnoki cím: egyértelmű, hogy hármunknak be kell hoznunk azt a lemaradást, amit Spában összesedtünk.”

„A jelenlegi pontrendszerrel, és látva azt, hogy a versenyek miként alakulnak, meg vagyok győződve arról, hogy még jelentős esélyünk van a végső győzelemre. Még 150 pont kiadó, bőségesen elegendő ahhoz, hogy fordítsunk a helyzeten.”

„Továbbra is higgadtnak és koncentráltnak kell maradnunk, és megpróbálni minél előbb behozni a lemaradásunkat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!