Alonso: Nagy előrelépés történt a McLarennél - F1VILÁG.HU

Alonso: Nagy előrelépés történt a McLarennél

HIRDETÉS

Fernando Alonso és Jenson Button is úgy nyilatkozott, a McLaren határozott előrelépést tett, így talán csökkenthetik lemaradásukat a többiekhez képest a Maláj Nagydíj hétvégéjén.


Fernando Alonso és Jenson Button is úgy nyilatkozott, a McLaren határozott előrelépést tett, így talán csökkenthetik lemaradásukat a többiekhez képest a Maláj Nagydíj hétvégéjén.

Alonso kénytelen volt kihagyni az Ausztrál Nagydíjat tesztbalesete miatt, azonban a téli tapasztalataihoz képest úgy érzi, sikerült javulást elérniük.

„Sokkal jobb” – mondta Alonso. „Őszintén szólva a téli tapasztalatom az volt, hogy nagyon sok a probléma az autóval. 4-5 kör után meg kellett állnunk és kicseréltünk valamit.”

„Most 45 kört teljesítettünk és nem volt problémánk, minden a várakozásaink szerint alakult.”

A spanyol pilóta úgy tippeli, hogy akár 1,5 másodpercet is javulhattak a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjhoz képest – ha ez valóban így lesz, akkor nagyon elégedettek lehetnek.

„Ausztráliában 4,6 másodperccel maradtunk le a pole pozíciótól, most olyan 3-3,5 másodpercre lehetünk majd. 1-1,5 másodperc két hét alatt, az nagy lépés előre.”

A McLaren versenyzője azzal kapcsolatban azonban még nem szeretne állást foglalni, hogy elérhető-e számukra a Q2: „Nem tudom. Még sokat kell tanulnunk. Sokat kell fejlődnünk az erőforrások és a fékrendszer tekintetében, szóval minden kör fontos számunkra. Nincsenek tiszta céljaink erre a hétvégére. Az előrelépés, amit a csapat tett két hét alatt, nagyon érdekes.”

Az állapotával kapcsolatban Alonso úgy nyilatkozott, még vissza kell szoknia a körülményekhez, ugyanis egyelőre nem érzi magát száz százalékos erőnlétben.

„Nagyon jól éreztem magam az autóban, de az edzőterem és a szimulátor után sosem ugyanaz vezetni a versenygépet. Itt nagyon extrém körülmények vannak, forróság, ez fizikailag nagyon megterhelő. Nem vagyok 100 százalékosan fitt, de ez is elég ahhoz, hogy élvezzem a dolgot.”

Hirdetés

A spanyol csapattársa, Jenson Button a mai nap alapján még nem szeretne következtetéseket levonni, hiszen úgy gondolja, hogy több csapat is problémákkal küzdött.

„A mai nap nagyon trükkös mindenki számára az autók viselkedését illetően. Azt hiszem, a gyorsabb autók is küzdenek a megfelelő egyensúlyért. A szél nagyon nehézzé teszi a helyzetünket, szóval kemény volt, de egy kicsit versenyképesebbek vagyunk, mint az előző versenyen.”

A brit pilóta korábbi nyilatkozatát helyesbítette, és elmondta, a mai napot követően már elképzelhetőnek tartja, hogy kihívói legyenek egyes csapatoknak.

„Talán tévedtem tegnap, amikor azt mondtam, hogy nem leszünk versenyben másokkal. Megvan a lehetőség, és ha ez fog történni, az egy nagy lépés lesz előre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!