Alonso: Nagyon-nagyon versenyképesek leszünk idén - F1VILÁG.HU

Alonso: Nagyon-nagyon versenyképesek leszünk idén

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso biztos benne, csapata, a McLaren igazán versenyképes autóval rukkol elő 2018-ra, így az előttünk álló idényben újra az élmezőnyben harcolhat majd.

Alonso számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, a McLaren ugyanis képtelen volt jó eredményekét harcolni a Honda-motorok gyengesége miatt.

A helyzet odáig fajult, hogy a brit istálló szakított a japán gyártóval, és idén már a Renault V6-os erőforrásaival vesz részt az F1-es küzdelmekben.

A franciák motorjaival a Red Bull csapata tavaly versenyeket tudott nyerni – Alonso pedig erre alapozza azon véleményét, hogy idén a McLaren is ütőképes csomaggal állhat elő.

[su_quote]„Nagyon bízom abban, hogy elfelejthetjük az elmúlt 3 évet”[/su_quote]

– mondta a kétszeres világbajnok.

„Teljesen mások leszünk idén. Hisszük, hogy nagyon-nagyon versenyképesek leszünk a Renault-motorral.”

Alonso ezzel együtt persze tudja, korai még arról beszélni, hogy idén versenyeket fog nyerni a Forma-1-ben.

„Persze nincs garancia a sikerre a Forma-1-ben. Még a Mercedesnél sem lehetnek biztosak abban, hogy az ő autójuk lesz a legjobb a mezőnyben 2018-ban. A sportban mindig nagyon nehéz jósolgatni. De a Red Bullnak számos dobogós eredményt sikerült elérnie tavaly, és versenyeket is nyertek a Renault-motorral. Szóval számunkra a Red Bull a mérce 2018-ban.”

Hirdetés

A Forma-1 2018-as szezonja március 23-25. között rajtol majd. Az évadnyitó versenyt ezúttal is az ausztráliai Melbourne-ben tartják. A bajnokság nyitánya előtt két kollektív tesztet rendeznek, mindkettőt a katalán fővárosban, Barcelonában.

A spanyol versenyző hétvégén részt vesz a daytonai 24 órás viadalon, mely elmondása szerint kiváló felkészülés lesz az új F1-es idényre.

„Ez is felkészülés! A január és a február általában intenzív edzésekkel telik – főleg a nyakizmokra gyúrok különféle súlyokkal. Most viszont lehetőségem van arra, hogy a legtermészetesebb módon – versenyautóban ülve – tréningezzem ezeket az izmokat.”

„Ráadásul a világ legjobbjai ellen versenyezhetek. Ez nemcsak remek felkészülés, de igazán jó szórakozás is. Egyfajta bemelegítés a Forma-1-re!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!