Alonso: Négy dobogós eredmény után egy kicsit már többre vágyunk! - F1VILÁG.HU

Alonso: Négy dobogós eredmény után egy kicsit már többre vágyunk!

Idei negyedik dobogós eredményét szerezte a Forma-1-es Miami Nagydíjon a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a spanyol versenyző pedig elismeri, most már szeretne egy kicsit előrébb is végezni!

Alonso saját elmondása szerint meglehetősen magányos versenyt futott Miamiban, hiszen a két Red Bull-lal nem tudta tartani a lépést, a mögötte befutó George Russell pedig közel 7 másodperccel maradt el tőle. Voltak azért remek küzdelmei a pályán, amiket nagyon élvezett is.

„Az autó lenyűgöző. Eléggé magányosan telt a verseny, nemigen volt dolgunk az előttünk lévő Red Bullokkal, illetve a mögöttünk lévőkkel sem. Egy kicsit talán erősebb pozícióra számítottunk” – mondta a kétszeres világbajnok. „Nyilván a rajtrács rosszabbik oldaláról indultam, tartottunk is ettől, de végül minden rendben volt.”

 

„Elfogadjuk ezt a dobogós eredményt, és nekivágunk a tripla fordulónak Imolában, Monacóban és Barcelonában – és remélhetőleg folytatni tudjuk a jó szereplést.”

Arra a kérdésre, hogy mikor számíthatunk végre győzelemre tőle, Alonso így válaszolt: „A szezon elején még a dobogó is lenyűgöző volt, de most, négy dobogós eredmény után már nyilván többre vágyunk, legalább egy 2. helyre!”

„A két Red Bull viszont megtörhetetlen volt, mindig szupergyorsak – de talán Monacóban, esetleg Barcelonában lesz lehetőségünk ellenük.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso: Négy dobogós eredmény után egy kicsit már többre vágyunk!
A Sauber-főnök még a 45 éves Alonsót is leszerződtetné
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!