Alonso nem aggódik a Mercedes-fölény miatt - F1VILÁG.HU

Alonso nem aggódik a Mercedes-fölény miatt

HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Ferrari harcban lesz a Mercedes erőforrásokat használó csapatokkal az idei szezonban, jóllehet eddig nem tudta tartani a lépést velük Bahreinben.


Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a Ferrari harcban lesz a Mercedes erőforrásokat használó csapatokkal az idei szezonban, jóllehet eddig nem tudta tartani a lépést velük Bahreinben.

A Mercedes motorral hajtott autók diktálták a tempót a bahreini tesztprogram első két napján: Nico Hülkenberg (Force India) szerdán, Kevin Magnussen (McLaren) pedig csütörtökön végzett az élen, nem is kis előnnyel.

Alonso az első napot a második, a mait pedig a harmadik helyen zárta, azonban elmondta, hogy egyáltalán nem aggódik a tabellát nézve.

„Kétség nem fér hozzá, hogy gyorsak” – mondta a spanyol pilóta a Mercedes motort használókról.

„Jerez és az itteni két tesztnap után úgy tűnik, hogy a Mercedes motort használó autók nagyon jól mennek, de ez csak egy teszt. Nem tudjuk, ki mennyi üzemanyaggal fut és miként használják a gumikat…”

„Szóval semmi ok az aggodalomra.”

„Azt gondolom, hogy mindenki nagyjából túl lesz a problémáin a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt, szóval azt várom, hogy a Mercedes motorral hajtott csapatok erősek lesznek Ausztráliában, arra számítok, hogy a Red Bull is nagyon erős lesz Ausztráliában, és a Ferrari is.”

„Nagyon jó verseny lesz idén.”

Alonso a két nap alatt 161 kört teljesített, holnap pedig átadja a volánt csapattársának, Kimi Raikkönennek. A spanyol pilóta elmondta, ez a mennyiség elég volt ahhoz, hogy kezdjen hozzászokni az F14-T kódszámot viselő modellhez.

Hirdetés

„Egyre jobban értjük a dolgokat” – magyarázta. „Egyértelmű, hogy minden egyes nappal közelebb kerülünk a technikához és az autóhoz.”

„Még nem ismerünk mindent pontosan, és még sok munka vár ránk, amíg eljutunk oda, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk az autóból. Azt gondolom, hogy ez minden csapat számára komoly kihívás lesz az idei évben.”

„Azonban elégedett vagyok a csapat munkájával. Azt hiszem, hogy jó formában vagyunk, a megtett körök száma alapján. Egyre magabiztosabb vagyok az autóban, és ehhez a szimulátorban eltöltött munka is nagyban segített.”

„Bízom abban, hogy a következő, kulcsfontosságú teszten már a teljesítményre is koncentrálhatunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!