Alonso: Nem félek Vetteltől - F1VILÁG.HU

Alonso: Nem félek Vetteltől

HIRDETÉS

Fernando Alonso elmondta, hogy semmi problémája nem lenne azzal, ha Sebastian Vettel csapattársaként kellene versenyeznie a jövőben a Ferrarinál.


Fernando Alonso elmondta, hogy semmi problémája nem lenne azzal, ha Sebastian Vettel csapattársaként kellene versenyeznie a jövőben a Ferrarinál.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a múlt héten elmondta, hogy csak idő kérdése, és a sportág valaha volt eddigi legfiatalabb világbajnoka egy vörös színű versenygép volánja mögött fog versenyezni az F1-ben.

Vettel korábban sem titkolta, hogy mint minden versenyzőnek, neki is nagy álma, hogy egy napon a Ferrarit erősíthesse, ám jelenleg is érvényben lévő szerződése 2012 végéig a Red Bullhoz láncolja.

Alonso, aki eddig még soha nem kapott ki csapattársától a Forma-1-ben, a spanyol médiának elmondta, hogy nem lenne kifogása az ellen, ha Vettel csapattársaként kellene versenyeznie, ugyanis egy cseppet sem fél az ifjú némettől.

„Egyáltalán nem félek Vetteltől” – mondta a kétszeres világbajnok. „Semmi problémám nem lenne azzal, ha egy napon a Ferrarihoz csatlakozna, erről többet nem is tudok, és nem is akarok mondani.”

„Azonban egyetlen csapattárstól sem félnék, ugyanis soha nem is féltem. Egyetlen olyan csapattársam sem volt, aki egyetlen ponttal is többet szerzett volna nálam, így nem értem, miért is kellene félnem bárkitől is.”

Alonso azt is elmondta, hogy magabiztosan várja a következő szezont, mert biztos abban, hogy a Ferrari egy olyan autót rak össze, amellyel képesek lehetnek harcba szállni a világbajnoki címért.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!