Alonso nem gondolja úgy, hogy rossz döntéseket hozott F1-es pályafutása során - F1VILÁG.HU

Alonso nem gondolja úgy, hogy rossz döntéseket hozott F1-es pályafutása során

HIRDETÉS
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, egyáltalán nem gondolja úgy, hogy pályafutása során olyan rossz döntéseket hozott volna, mint ahogyan azt sokan beállítják.
Portrait, Media, Bahrain International Circuit, GP2301a, F1, GP, Bahrain
Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, is interviewed after Qualifying

Alonso 2001-ben a Minardi színeiben debütált a Forma-1-ben, 2003-ban pedig már a Renault csapatánál versenyzett, ahol két világbajnoki címét is bezsebelte. A francia istállót aztán a McLaren kedvéért hagyta ott, ám már egy év után visszatért nevelőegyesületéhez. 2010-ben került a Ferrarihoz annak reményében, hogy újra világbajnoki címet nyerhet az F1-ben, és bár többször is közel került hozzá, végül háromszor is kénytelen volt beérni a bajnoki ezüstéremmel.

A spanyol versenyző aztán 2015-ben újra a McLaren szolgálatába állt, mely azidőtájt lépett szövetségre a Hondával – a japán gyártóval való együttműködés azonban kudarcba fulladt, Alonso pedig 2018 végén inkább hátat fordított a Forma-1-nek. Végül 2021-ben tért vissza az Alpine-nal, ahol két szezont húzott le, idén pedig, 41 évesen már az Aston Martin csapatának húzóembere, a szezont pedig parádésan kezdte, hiszen két alkalommal is dobogóra tudott állni.

Bár általános vélekedés Alonso F1-es pályafutásával kapcsolatban, hogy rendre rosszkor igazolt rossz helyre, a 32-szeres futamgyőztes nem így gondolkodik.

„Én azt mondanám, hogy az F1-ben eltöltött 20 évem során csupán 4 frusztráló szezonom volt a McLaren-Hondával, ami nem volt versenyképes” – fogalmazott a kétszeres világbajnok a Soy Motornak. „De 16 évig dobogókért és győzelmekért harcoltam, és ez igazán egyedülálló dolog.”

„Vártam az új szabályokra ahhoz, hogy közelebb kerüljek a győzelmekhez. Ez nem történt meg 2022-ben az Alpine-nal, de az is egy jó év volt ahhoz, hogy megfelelően felkészüljek. Személyes dolog volt. Még ha nem is folytattam az Alpine-nál, szerettem volna a legjobbat mutatni magamból ebben a 20 F1-es évben.”

Fotó: Aston Martin F1 Team

Alonso azt ugyanakkor elismeri, bár parádés formában indult számára 2023, a harmadik vb-címben talán kár reménykedni.

„Jól kezdtünk a két dobogóval, de a Red Bull másik ligában versenyez. Ezért is kell két lábbal a földön járnom. Lesz majd olyan verseny is, amikor hatodik vagy hetedik leszek, mert a Ferrarik mondjuk jól teljesítenek az adott pályán. És a Mercedes is fejlődni fog, hiszen egy nagyon nagy csapatról beszélünk, és már tavaly is láthattuk, hogy meg tudtak nyerni egy futamot Brazíliában. Szóval megeshet, hogy csak 6. vagy 7. leszek, de próbáljuk ezt addig eltolni, ameddig csak lehet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!