Alonso nem hisz a hirtelen feltámadásban - F1VILÁG.HU

Alonso nem hisz a hirtelen feltámadásban

HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso kételkedik abban, hogy csapata csökkenteni tudja lemaradását a Mercedesszel szemben a hétvégi Kanadai Nagydíjon, elmondása szerint ugyanis autójának fejlesztése túlságosan is következetlen idén.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso kételkedik abban, hogy csapata csökkenteni tudja lemaradását a Mercedesszel szemben a hétvégi Kanadai Nagydíjon, elmondása szerint ugyanis autójának fejlesztése túlságosan is következetlen idén.

A maranellói gárda nemcsak a Mercedestől, de több riválisától is le volt maradva a bajnokság eddig eltelt részében, ennek ellenére Alonso a harmadik helyet foglalja el az egyéni tabellán.

A Ferrari a hétvégi Kanadai Nagydíjra természetesen újabb fejlesztésekkel készül – nemcsak aerodinamikai téren, de motorikus szempontból is.

Alonso azonban úgy érzi, ez még kevés lesz a megváltáshoz.

„Majd meglátjuk. Keményen kell dolgoznunk, és hoznunk kell, amit várnak tőlünk” – mondta a spanyol, amikor arról kérdezte az AUTOSPORT munkatársa, előreléphet-e a Ferrari Kanadában.

„Alapvetően minden versenyen vannak új elemek az autón. Néhány ezek közül jól működött eddig, de volt, ami nem. Megpróbáljuk a legtöbb újítást pályára vinni Kanadában, szeretnénk egy jó pénteki edzésnapot teljesíteni, és egy kicsit közelebb kerülni a dobogóhoz.”

„Afelől nincs kétségem, hogy minden versenyen egyre versenyképesebbek leszünk, de hogy mennyivel, azt nem tudom.”

A Ferrari technikai igazgatója, James Allison nemrég úgy nyilatkozott, ahhoz, hogy jelentősen feljavuljanak, teret kellene hagyniuk mérnökeiknek ahhoz, hogy kiéljék kreativitásukat.

Alonso elárulta, véleménye szerint bőven van potenciál a Ferrari idei autójában.

Hirdetés

„Mivel elég gyengén teljesítünk, rengeteg dolgon tudunk javítani – az erőforráson, az aerodinamikán, a rajtokon. Számos területen nem állunk úgy, ahogy szeretnénk.”

„Még hosszú az út a bajnokság végéig, és ha sikerül javítanunk ezeken a területeken, még lehetnek jó versenyeink és eredményeink.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!