Alonso nem lesz ott az Alpine bemutatóján - F1VILÁG.HU

Alonso nem lesz ott az Alpine bemutatóján

Fernando Alonso nem lesz ott az Alpine 2021-es F1-es autójának bemutatóján, közölte a csapat – a spanyol jelenleg nem tud szerepelni kommunikációs programokon.

A kétszeres világbajnok az idei évben az Alpine színeiben érkezik vissza a Forma-1-be: ez a februári kerékpáros balesete ellenére visszatérése egyelőre nincs veszélyben. 

Alonso februárban egy autóval ütközött Luganóban, felső állkapcsa eltört, ami miatt meg is kellett műteni a spanyolt. A beavatkozást követően 48 órán belül hazaengedték őt, és a csapat tájékoztatása szerint a kétszeres világbajnok a szezon kezdetére teljesen rendbe fog jönni

 

Azóta Alonso a közösségi médiában többször is bejelentkezett, megmutatva, hogy teljes erőbedobással készül az új szezonra. 

Az Alpine csapata március 2-án mutatja be az új A521-es versenygépét, azonban az istálló hivatalosan is közölte, hogy Alonso nem tud majd válaszolni az újságírók kérdéseire a bemutatón. 

„Sajnálattal megerősítjük, hogy Fernando Alonso nem lesz jelen az újságírói kérdések alkalmával” – tájékoztatott az Alpine. „Ehelyett közzéteszünk egy kérdés-válasszsort Fernandóval, és Bahreinben elérhető lesz a média számára a szezon előtti tesztek során.

„Az egészségügyi helyzet és a hatályos előírások nem engedik meg számára, hogy kommunikációs és marketing tevékenységeket folytasson, miközben a kritikus szezon előtti előkészületei zajlanak.”

Alonso szezon előtti felkészülési terve a balesete miatt megcsúszott, így az edzések ütemterve módosult – ez is magyarázhatja a spanyol távollétét, illetve az is, hogy a műtét miatt kímélnie kell állkapcsát. 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso nem lesz ott az Alpine bemutatóján
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!