Friss hírek

Alonso: Nincs megbeszélnivalóm Hamiltonnal

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy összeakadna a pályán csapattársával, Lewsi Hamiltonnal, pedig a két héttel ezelőtt megrendezett Belga Nagydíjon kis híján kiütötték egymást a versenyből.

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy összeakadna a pályán csapattársával, Lewsi Hamiltonnal, pedig a két héttel ezelőtt megrendezett Belga Nagydíjon kis híján kiütötték egymást a versenyből.

A brit újonc még mindig nem tette túl magát a Belga Nagydíjon történteken, mikor csapattársa hihetetlen agresszivitással leszorította őt a pályáról, ami kis híján versenyének végét jelentette.

Mivel azóta nem volt lehetősége beszélni csapattársával, Hamilton a hétvégén mindenképpen le szeretne ülni Alonsóval, hogy átbeszéljék és tisztázzák a köztük lévő nézeteltéréseket, valamint megegyezzenek abban, a jövőben kerülni fogják az ilyen, és ehhez hasonló eseteket.

Hirdetés
 

“Mindkettőnknek óvatosnak kell lennünk, és nem szabad elfelejtenünk, hogy csapattársak vagyunk. Remélhetőleg a hátvégén erről is beszélhetek vele, mert az elmúlt futam óta erre nem volt lehetőségem, és még mélyen bennem élnek a történtek” – mondta Hamilton Fujiban.

Alonso azonban nem tartja szükségesnek, hogy leüljön csapattársával, mert mindkettőjüket elég intelligensnek tartja ahhoz, hogy ne akadjanak össze a pályán a szezon utolsó versenyein.

“Ismét azt mondhatom, hogy ez egyáltalán nem fontos. A Belga Nagydíj már a múlté, erről a hétvégéről kell beszélnünk” – mondta Alonso a pénteki szabadedzéseket követően. “A pályáról, a tapadásról fogunk beszélni, mint általában. Spában sem ütköztünk. Úgy gondolom, soha nem fogunk összeakaszkodni a pályán. A bajnoki címért harcolunk, de mindketten elég intelligensek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, be kell fejeznünk a versenyeket.”

“Egyetlen olyan helyzetbe sem megyünk bele, ami kockázatos lehet. Győzni szeretnénk, de az elsődleges célunk az, hogy befejezzük a versenyt, mert a nélkül nem lehet győzelmet aratni” – tette hozzá a spanyol versenyző.

Hamilton is elmondta, sportszerű küzdelemben szeretné legyőzni csapattársát.

“Nem szorítottam a falnak, helyet hagytam neki. A falnak is nyomhattam volna” – viccelődött a brit versenyző. “Megpróbálok sportszerű versenyző maradni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy megverjem őt a pályán. Azonban legközelebb már nem fogok akkora helyet hagyni neki, ennyire egyszerű.”

Három futammal a szezon vége előtt Hamilton előnye már csak két pont Alonsóval szemben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!