Alonso nyerte Perez előtt a kaotikus Maláj Nagydíjat - F1VILÁG.HU

Alonso nyerte Perez előtt a kaotikus Maláj Nagydíjat

HIRDETÉS

Fernando Alonso maga mögött tartotta a bombaformában lévő Sergio Perezt, megnyerte a felhőszakadás miatt kaotikus körülmények között kezdődő, majd piros zászlóval félbeszakított Maláj Nagydíjat.



Fernando Alonso maga mögött tartva Sergio Perezt, meglepetésgyőzelmet szerzett a Maláj Nagydíjon, amely a vártnál is több izgalmat hozott a változó időjárási körülmények, a hosszú piros zászlós fázis és az élen kialakult, korábban esélytelennek tartott versenyzők csatája miatt.

Alonso idei első győzelmével felugrott a bajnokság első helyére, jóllehet a Ferrari nagyon gyengén kezdte az évet. A spanyol pilóta azonban csak annak köszönheti győzelmét, hogy Perez hibázott az utolsó körökben, ami megakadályozta abban, hogy a sportág történetének egyik legnagyobb meglepetésgyőzelmét arassa a Sauberrel.

Lewis Hamilton állhatott még fel a dobogóra, míg csapattársa, Jenson Button pont nélkül maradt egy számára borzalmas versenyen.

Sebastian Vettel szintén nem szerzett pontot, miután egy kisebb ütközés miatt defektet kapott. Csapattársa, Mark Webber negyedik helyezésével azonban megmentette a Red Bull becsületét.

Kimi Räikkönen (Lotus) és Bruno Senna (Williams) az első hatban végzett, értékes pontokat szerezve csapatuknak.

A mezőny javarésze intermediate gumikkal rajtolt el egy olyan pályán, amely egyes részeken teljesen száraz volt. A McLaren versenyzői megtartották vezető pozíciójukat, miközben Romain Grosjean hatalmas csatában volt Michael Schumacherrel a harmadik helyért.

A Lotus francia versenyzője azonban megcsúszott, nekikoccant a Mercedesnek, így mindkét versenyző megpördült és visszacsúszott a mezőnyben. Grosjean a harmadik körben, mikor elkezdett rázendíteni az eső, ismét megcsúszott és a kavicságyban ragadt.

Miközben egyre erősödött az eső, a Sauber hatalmas húzással állt elő, Perezt behívta extrém esőgumikért, amit az időeredményeket látva, mindenki kénytelen volt követni az egyre kritikusabb körülmények között.

Hirdetés

A többiek azonban csak néhány kör után kapcsoltak, mellyel Perez feljött a McLaren duója mögé a harmadik pozícióba. Webber, Alonso és Vettel következett a sorban, a Ferrari spanyolja beékelődött a Red Bull duója közé, ugyanis egy körrel korábban cserélt, mint Vettel.

Az eső egyre jobban esett, először a biztonsági autót küldték pályára, hogy lelassítsa a mezőnyt, ám a kilencedik körben előkerült a piros zászló. A verseny közel egy órát állt, majd a biztonsági autó mögött újra elrajtolhatott a mezőny.

A versenyirányítás elrendelte, hogy mindenkinek extrém esőgumin kell folytatnia a körözést. A biztonsági autó négy kör után engedte el a mezőnyt, és Button már az új rajt előtt kiállt intermediate gumikért, amit a többiek is követtek.

A McLaren brit pilótája ezzel feljött csapattársa elé, aki Alonsóval szemben is veszített egy pozíciót, ugyanis gondok voltak a boxkiállása közben és lassú volt.

Button versenyére azonban pecsét került, miután összeütközött Narain Karthikeyannal, aki az új rajtot a tizedik helyről kezdhette meg. A McLaren első szárnya megsérült, amit egy extra kiállást beiktatva le kellett cserélni.

Perez egy körrel tovább kint maradt, mint Alonso és Hamilton, és előttük is maradt, ám a Ferrari szinte azonnal megelőzte a Saubert.

Alonso elkezdte növelni előnyét, és egy hat másodperces előnyt autózott ki Perezzel szemben, aki viszont rákapcsolt és folyamatosan futotta a jobbnál jobb köröket, miközben egyre jobban száradt a pálya.

Mielőtt a Sauber támadási pozícióba került volna, Alonso követte mások példáját és kihajtott slick gumikért, amire Pereznek is reagálnia kellett egy körrel később, mellyel a különbség ismét megnőtt közöttük.

A Sauber azonban a slick gumikon is gyorsabb volt a Ferrarinál, öt körrel a vége előtt teljesen meg is érkezett mögé, ám Perez az egyik kanyart elvétette, kicsúszott, így már nem volt lehetősége támadást indítani az első pozícióért, amit Alonso megtartott.

Hamilton nem volt elég gyors, hogy befogja az előtte haladókat, így be kellett érnie a harmadik hellyel. Vettel úton volt a negyedik hely felé, ám az utolsó körökben összeért Karthikeyan HRT-jével, és egy bal hátsó defektet kapott, így csak a tizenegyedik pozícióban futott célba, miközben Webber megörökölte a negyedik helyét.

Räikkönen versenytempója kiváló volt, és az ötödik helyre hozta be a Lotust, Senna elé, aki a hatodik lett a Williamsszel. Csapattársa, Pastor Maldonado is a pontszerző tizedik helyen haladt, mikor az utolsó körben megadta magát a Renault motor autójában és kiállni kényszerült.

Mindkét Force India pontot szerzett, Paul di Resta a hetedik, Nico Hülkenberg a kilencedik lett, közéjük Jean-Eric Vergne ékelődött be a kilencedik helyen a Toro Rossóval.

A Mercedes versenye pocsék volt a sikeres időmérő után. Schumacher végül az egy pontot érő tizedik helyen hozta be autóját az első körben történt baleset után, míg Nico Rosberg gumiproblémákkal küzdött és csak a 14. lett Button előtt, akinek egy második extra kiállást is be kellett iktatnia szintén gumiproblémák miatt.

Miközben a Ferrari győzni tudott Alonsóval, csapattársa, Felipe Massa csak a tizenötödik helyen végzett a másik autóval.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!