Alonso optimistán várja a vasárnapi futamot - F1VILÁG.HU

Alonso optimistán várja a vasárnapi futamot

HIRDETÉS

Annak ellenére, hogy a tabella alján végzett a délutáni edzésen, Fernando Alonso optimistán várja a folytatást, mert úgy érzi, autója jól teljesít a hosszú etapokon, ami mindenképpen előnyt jelenthet majd a vasárnapi versenyen.

Annak ellenére, hogy a tabella alján végzett a délutáni edzésen, Fernando Alonso optimistán várja a folytatást, mert úgy érzi, autója jól teljesít a hosszú etapokon, ami mindenképpen előnyt jelenthet majd a vasárnapi versenyen.

A Renault versenyzője csak a 19. helyig jutott a ma délutáni szabadedzésen, de nem aggódik túlságosan, mert elmondása szerint nem az volt a céljuk, hogy minél jobb időket fussanak, sokkal inkább már a versenybeállításokra koncentráltak.

“Bár a tabella alján végeztünk, nem hiszem, hogy aggódnunk kellene, mert a mai nap a versenybeállításokra koncentráltunk” – mondta a spanyol.

“A holnap reggeli edzésen készítjük majd fel az autót az időmérőre, így azt gondolom, optimistán várhatjuk a folytatást. Mindent meg kell tennünk azért, hogy bejussunk a Q3-ba, ahogy Malajziában is tettük, aztán pedig minél több pontot kell szereznünk.”

“Úgy gondolom, hogy nem sikerült megtalálnunk a megfelelő beállításokat, de vetve egy pillantást a köridőkre, minden okunk megvan arra, hogy szép reményekkel várjuk a hétvége további részét.”

Csapattársa, Nelsinho Piquet három hellyel előrébb, a 16. pozícióban fejezte be a délutáni tréninget, és szintén elmondta, hogy van még mit fejlődniük.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!