Alonso örül, hogy nincsenek nem megérdemelt trófeái - F1VILÁG.HU

Alonso örül, hogy nincsenek nem megérdemelt trófeái

Monte Carlo, Monaco
Thursday 24 May 2018.
Fernando Alonso, McLaren.
Photo: Steven Tee/McLaren
ref: Digital Image _1ST4317

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, egyáltalán nem bánja, hogy pályafutása során nem sikerült több trófeát szereznie – így ugyanis az emberek nem gondolják azt, hogy nem érdemelte meg azokat.

A spanyol versenyző múlt hétvégén, Kanadában 300. F1-es nagydíján vett részt, az elmúlt három évben azonban kiábrándítóan szerepelt a McLaren és a Honda partnersége okán, és korábban a Ferrarinál sem sikerült újabb világbajnoki címeket szereznie.

Amikor Montrealban arról kérdezték, milyen érzés az, hogy kevesebb győzelme és vb-címe van, mint a sportág egyéb nagy versenyzőinek, Alonso így felelt: „Bizonyos szempontból ez jobb is így.”

„Nem lennék boldog, ha rengeteg trófeám lenne otthon, és az emberek azt gondolnák, meg sem érdemlem őket. Az még nehezebb lenne.”

„Nyilván voltak elszalasztott lehetőségeink, főleg az elmúlt 3 évben a McLaren-Hondával – nem sikerült olyan eredményeket elérnünk, mint szerettünk volna. De most jó irányba haladunk ahhoz, hogy visszatérjünk a győztesek útjára. Majd F1-es pályafutásom végén meglátjuk, mit érünk el, és mit kellett volna elérnünk.”

„De elégedett vagyok, és kiváltságosnak érzem magam mindennel kapcsolatban, amit eddig sikerült elérni. Vannak versenyzők, akik ellen versenyzem, és látom a tehetségüket, de még csak dobogóra sem sikerült állniuk soha.”

„Itt van a csapattársam [Stoffel Vandoorne], Nico [Hülkenberg], Carlos [Sainz] – mindannyian nagyon tehetséges versenyzők. Ahogy mondtam, voltak elszalasztott lehetőségeink, de elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok alakultak.”

Amikor F1-es pályafutása fénypontjairól kérdezték, Alonso két versenyt emelt ki 2005-ös és 2006-os világbajnoki címei mellett.

„Nehéz pillanatokat kiemelni, ha az ember ennyi mindent tapasztal meg – ennyi nagyszerű és kevésbé nagyszerű pillanatot. Kétségkívül a két világbajnoki cím a fénypontja ennek a 300 versenynek, és néhány győzelem, mint például a 2012-es valenciai, vagy első győzelmem Magyarországon [2003-ban].”

Hirdetés

„De nemcsak a pályán, azon kívül is rengeteg élményben volt részem az F1-ben eltöltött 18 év alatt – többé-kevésbé ugyanazok az emberek vettek körbe, ugyanazok a szerelők, a média, csapattársak. Nagyon élveztem eddig ezt az utazást, és remélhetőleg számos dolog jön még.”

Fotó: McLaren

Alonso 2007-ben volt már a McLaren versenyzője, így most második időszakát tölti a wokingi gárdánál, egyelőre azonban nem sok sikerrel. A kétszeres világbajnok viszont úgy érzi, most, a Renault motorjait használva jó úton járnak.

„Az eredmények tekintetében nyilván nem sikerült olyan eredményeket elérnünk, mint szerettünk volna. Ami a csapatszellemet, vagy a tanulást illeti, ez is része a személyiségfejlődésnek, és a sportban át kell élni ilyen pillanatokat, meg kell próbálni újra felépíteni a csapatot, mint ahogy a McLaren szinte a nulláról kezdte 2015 után.”

„Most kétségtelen, hogy jó irányba haladunk, és egyre közelebb és közelebb kerülünk az élmezőnyhöz – de még nagy utat kell megtennünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!