Remekül indult az Európa Nagydíj hétvégéje a ferraris Fernando Alonso számára, a spanyol versenyző ugyanis megnyerte a pénteki délutáni szabadedzést Valenciában.
Remekül indult az Európa Nagydíj hétvégéje a ferraris Fernando Alonso számára, a spanyol versenyző ugyanis megnyerte a pénteki délutáni szabadedzést Valenciában.
A kétszeres világbajnok az edzésnapot követően elmondta, nagyon elégedett az autó teljesítményével, mely a gumikkal is kiválóan bánik az utcai versenyhelyszínen.
„Összességében pozitív kezdete ez a valenciai hétvégének. Sikerült teljesíteni a tervezett programot, főként a gumikon dolgoztunk, hiszen először van lehetőségünk használni a közepes keveréket” – nyilatkozta Alonso a Ferrari hivatalos weboldalának.
„Fontos volt, hogy sok kört meg tudtunk tenni, mert egy ilyen pályán ha az ember minél több tapasztalatot szerez, annál magabiztosabb lesz az autóban, megtalálja a határait és javul a teljesítménye.”
Alonso hozzátette, a valenciai pálya fekszik a Ferrari versenygépeinek, azonban lehetetlen megjósolni, hogy milyen teljesítményre lesznek majd képesek riválisaikkal szemben a szombati kvalifikáción.
„A pálya karakterisztikája kedvez az autónknak, de még túl korai megmondani, hol is állunk a riválisokkal összehasonlítva. Már a múltban is volt, hogy jól mentünk pénteken, aztán az időmérőn egy másodperccel el voltunk maradva. Tehát nem is szeretnék következtetéseket levonni a mai eredményekből.”
„Az első két edzésen az ember rengeteg mindent kipróbál, és a pálya is gyorsan változik – egy ilyen utcai pályán pedig különösen. Szóval tényleg lehetetlen jósolgatni. Az autó úgy tűnik, jól kezelhető, ezért magabiztosan várjuk az időmérőt, noha tisztában vagyunk azzal, hogy riválisaink is nagyon erősek lesznek: az eddig eltelt hét versenyhétvégén még nem sikerült kiszorítani a Red Bullt a pole-ból, és továbbra is ők a favoritok.”
„Az előzés itt könnyebb, mint Monacóban, de a rajtpozíció rendkívül fontos.”