Alonso: A Red Bull a következő célpont - F1VILÁG.HU

Alonso: A Red Bull a következő célpont

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Remek szezonkezdet a McLaren számára: a wokingi istálló kettős pontszerzéssel kezdte az évet, így Fernando Alonso a futamot követően hosszasan dicsérte a csapatot.

Az időmérő nem végződött túl pozitívan a McLaren számára, azonban Alonso már szombaton is bízott benne, hogy az autó versenytempójában nem fog csalódni. Így is történt, a spanyol pilóta végül az 5. helyen zárta a versenyt, ráadásul csapattársa, Stoffel Vandoorne is a pontszerző 9. pozícióban végzett.

Alonso már a leintéskor, csapatrádión is köszönetet mondott a McLarennek az elmúlt időszakban végzett munkájukért, és a versenyt követően is úgy nyilatkozott, hogy kijárt már nekik ez az eredmény.

„Többé-kevésbé erre számítottunk, hogy őszinte legyek. Tudtuk, hogy jó a versenytempónk, és erősebb, mint az időmérős, és előnyt kovácsoltunk a többiek problémáiból” – foglalta össze a nap eredményét Alonso.

„Legalább 20 körön keresztül támadott Verstappen, de képes voltam védekezni” – mesélt tovább a pozitívumokról a spanyol. „Örülök, mert remek munkát végzett a csapat, hogy az új motort két vagy három hónap alatt beleépítették az autóba, és az autó egy részét is újraterveztük a télen.”

Alonso úgy gondolja, mostantól már csak előrefelé vezet az útjuk, így a következő céljuk az lesz, hogy a Red Bullt utasítsák maguk mögé.

„Most itt vagyunk, mindkét autónk pontszerző helyen, az ötödik hely pedig nagyon jó kiindulópont. Ez határozottan jobb és jobb lesz majd. Nagyon nagy potenciál van az autóban, és még mindig vannak lehetőségeink. Ez volt az első verseny, és még ennél sokkal több is fog jönni, szóval remélhetőleg Bahreinben még egy lépést teszünk előre, és a Red Bull lesz a következő célpontunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!