Alonso: Remélhetőleg tovább gyorsulhatunk szombaton - F1VILÁG.HU

Alonso: Remélhetőleg tovább gyorsulhatunk szombaton

HIRDETÉS
Elégedetten nyilatkozott az Osztrák Nagydíj pénteki nyitónapja után a kétszeres világbajnok Fernando Alonso.

A spanyol versenyző nem ült autóba az elsős szabadedzésen, helyette ugyanis Guanyu Zhou kapott lehetőséget, a kétszeres világbajnok azonban délutánra visszakapta versenygépét.

Alonso végül 34 megtett kör után a 8. helyen zárt.

„Jó volt visszaülni az autóba ma délután, főleg a C5-ös gumikeverékkel, ami nem volt múlt hétvégén” – fogalmazott a spanyol versenyző.

„Jó volt megtenni pár kört velük hosszú és rövidebb etapokon is. Azt gondolom, még azért van tennivalónk, finomhangolnunk kell az autó beállításait. Ezzel a keverékkel talán egy kicsit más az egyensúlyt.”

„Elég simán ment a második edzés, és remélhetőleg szombaton tovább fejlődhetünk.”

Alonso csapattársa, Esteban Ocon az első edzésen 11., a másodikon 12. lett.

„Nagyon mozgalmas nap volt, sok tesztet elvégeztünk” – összegezte a mai napot a francia pilóta. „Volt egy prototípusgumi, amit kipróbálhattunk, és érdekes volt.”

„Emellett köröztünk a C5-ös lágy keverékekkel is, ami újdonság a múlt hétvégéhez képest. Hasznos etapokat tettünk meg ezekkel kevés és sok üzemanyaggal is.”

„A körülmények is egy kicsit eltérőek voltak a múlt hétvégéhez képest, jóval hűvösebb volt, szóval a köridők is gyorsabbak lettek egy kicsit.”

Hirdetés

„A hosszú etapok a várakozásainknak megfelelően sikerültek, de lesz még némi tennivalónk ma este, ki kell elemeznünk a dolgokat. Összességében sűrű, de produktív napunk volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!