Alonso reméli, hétvégén ott folytathatják, ahol Melbourne-ben abbahagyták - F1VILÁG.HU

Alonso reméli, hétvégén ott folytathatják, ahol Melbourne-ben abbahagyták

Izgatottan várja a 2023-as Forma-1-es idény első sprintfutamos hétvégéjét Fernando Alonso. A spanyol versenyző azt reméli, Bakuban ott folytathatják majd, ahol néhány hete, Melbourne-ben abbahagyták.

Alonso és az Aston Martin parádés formában kezdte a 2023-as szezont, hiszen mindhárom versenyen dobogós eredményt szereztek, és a Red Bull legfőbb kihívójává léptek elő.

A Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén Azerbajdzsánban vendégeskedik, ahol a szezon első sprintfutamos hétvégéjét tartják, ráadásul módosított formátumban, így két időmérő és két futam vár a versenyzőkre és csapatokra. Alonso izgatottan tér vissza Bakuba, azt mondja, az utcai pálya remek kihívást jelent a pilótáknak.

 

„Jó visszatérni a néhány hetes pihenő után. Feltöltöttem az akkumulátoraimat a komoly adrenalinnal járó idénykezdet után, és már nagyon várom Bakut!” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Maga a pálya egyedülálló kihívást kínál nekünk, versenyzőknek, mivel sok a szűk, lassú utcai szakasz, illetve vannak rendkívül tempós egyenesek is, amik sok lehetőséget kínálnak arra, hogy az ember kockáztasson, és előnybe kerüljön.”

„Izgatottan várom a sprint visszatérését is ezen a hétvégén. Szórakoztató versenyeket láttunk itt korábban, és meggyőződésem, hogy idén sem lesz másképp, főleg most, hogy két időmérő edzés és két verseny lesz.”

Alonso abban bízik, az Aston Martin fenn tudja tartani remek formáját a folytatásban, ám rámutatott arra, milyen komoly jelentősége lesz annak, hogy a fejlesztési versenyben is tartani tudják a lépést a riválisokkal.

„Három futam után már jobban ismerjük az autónkat, de ott kell folytatnunk, ahol Ausztráliában abbahagytuk, és tovább kell folytatnunk a fejlesztést a következő néhány verseny során.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso reméli, hétvégén ott folytathatják, ahol Melbourne-ben abbahagyták
A Sauber-főnök még a 45 éves Alonsót is leszerződtetné
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!