Alonso reméli, nem lesz több eső a Hungaroringen - F1VILÁG.HU

Alonso reméli, nem lesz több eső a Hungaroringen

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt reméli, a hétvégi Magyar Nagydíjon nem szól majd bele a küzdelmekbe az időjárás.

A hungaroringi nyitónapon felemás körülmények fogadták az F1-es mezőnyt, a nyitóedzésen ugyanis eső áztatta el a mogyoródi versenypályát, míg a második gyakorlást már száraz aszfalton teljesíthette a mezőny. Alonso végül a 8. legjobb idővel zárta a napot, elmondása szerint pedig elégedettek lehetnek azzal a munkával, amit elvégeztek.

„Az esős nyitóedzés után egy kicsit hátráltatva voltunk a nyitónapon, szóval egy kicsit kevesebb idő jutott mindenkinek az autó beállítására. De azt gondolom, sikerült maximalizálnunk a második szabadedzést, főleg a versenytempót illetően, szóval meglehetősen elégedett vagyok a nyitónappal” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

Alonso hozzátette, abban bízik, a folytatásban nem lesz eső a Hungaroringen.

„Általában én a száraz pályát preferálom. Esőben mindig lutri, hogy milyen gumit rakunk fel, milyen a pálya állapota az adott pillanatban. Szárazon viszont abban a pozícióban végzel, amit megérdemelsz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!