Alonso repülőrajtot venne, de szerinte Verstappen dobogós lesz a versenyen - F1VILÁG.HU

Alonso repülőrajtot venne, de szerinte Verstappen dobogós lesz a versenyen

HIRDETÉS
Optimistán várja a 2023-as Forma-1-es idény második versenyét Fernando Alonso, a kétszeres világbajnok azonban attól tart, a Red Bull tempójával nemigen tudnak majd versenyezni vasárnap.
VIPs, Portrait, TS-Live, Jeddah Corniche Circuit, GP2302a, F1, GP, Saudi Arabia
Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, with Patrice Evra

A spanyol pilóta a 3. legjobb időt futotta a dzsiddai időmérőn, ám miután Charles Leclerc-t 10 rajthellyel hátrébb sorolják, Sergio Perez mellől, az első sorból kezdheti majd meg a szaúdi versenyt. Alonso és az Aston Martin tehát Bahrein után Dzsiddában is remekel, a 41 esztendős versenyző pedig természetesen rendkívül elégedett az eddigi teljesítménnyel, és reméli, a mai versenyen újra sok pontot gyűjthetnek majd be.

„Igen, természetesen nagyon-nagyon elégedett vagyok” – mondta az Aston Martin versenyzője. „Voltak kérdőjelek, amikor megérkezünk egy új helyszínre, nem tudhatjuk, hogy az autó ugyanolyan jól fog-e teljesíteni, mint Bahreinben. Szóval eddig csak kellemes meglepetések értek az autóval kapcsolatban, mindig nagyon versenyképesnek tűnik, könnyű vezetni. Meglátjuk, hogy vasárnap sikerül-e újra sok pontot gyűjteni.”

Alonso az időmérőn közel fél másodperccel maradt le a pole-t megszerző Sergio Pereztől, elmondása szerint viszont úgy érzi, a maximumot hozta ki a szombati kvalifikációból.

„Szerintem ez volt a maximum. A Red Bull, de a Ferrari is nagyon erős egy körön, jelenleg erősebbek nálunk. De összességében nagyon elégedettek vagyunk az itteni teljesítménnyel, a versenynek pedig optimistán vágunk neki. Remélhetőleg ki tudjuk használni a versenytempónkat.”

Alonso F1-es pályafutása során számos parádés rajtot bemutatott már – ha vasárnap is jól jön el a piros lámpák kialvásakor, akár már a futam elején az élen találhatja magát.

„Remélhetőleg sikerül jó rajtot venni! Még akkor is, ha valóban fontos ugyan a rajt itt, de a versenytempó még inkább. Végül mindenki úgyis abban a pozícióban végez majd, amit megérdemel.”

„De a Red Bull jelenleg… Még Max is előttünk végezhet úgy, hogy a 15. helyről indul, de legalábbis dobogóra állhat. Meglátjuk, mit tehetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!