Alonso rossz stratégiával is pontokat szerzett Japánban - F1VILÁG.HU

Alonso rossz stratégiával is pontokat szerzett Japánban

Fernando Alonso elégedetlenségét fejezte ki az Alpine Japán Nagydíjon alkalmazott gumistratégiáját illetően, a versenyt azonban annak minden nehézsége ellenére élvezte.

Az Alpine kétszeres világbajnoka a hetedik rajtpozíciót váltotta hetedik helyre a Forma-1-es Japán Nagydíjon. A nehéz körülmények között, esőben lezajlott futam befutójánál mindössze tizenegy ezredmásodperccel maradt el a hatodik helyen záró Sebastian Vetteltől, de így is hat értékes pontot gyűjtött az Alpine számára.

„Nehéz volt alkalmazkodni a körülményekhez, a láthatóság volt a legforróbb beszédtéma” – fogalmazott Alonso, aki elégedetlen volt az Alpine mai stratégiájával.

 

„Minden alkalommal nagyon későn álltunk ki, így több pozíciót is veszítettem. Hat körrel a vége előtt bevállaltunk egy extra kiállást, de ez is túl későn történt, így nem igazán változtatott a helyzeten. Ugyanazt a pozíciót sikerült megszereznem, de legalább jól éreztem magam. Mindenki számára nagyon kaotikus volt a verseny, az utolsó körről sem tudtuk, hogy tényleg az lesz-e az utolsó. Szerintem mindenki számára nehéz volt.”

Alonso ezt követően gratulált Max Verstappennek, aki világbajnoki címek számában beállította Alonso eredményét.

„Gratulálok neki, elképesztő szezonja van. Senki sem tudta, hogy ezekkel az autókkal is világbajnok lesz-e, de az lett. Ez a délután összefoglalója” – mosolygott a spanyol.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso rossz stratégiával is pontokat szerzett Japánban
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!