Alonso szembeszáll főnökével - F1VILÁG.HU

Alonso szembeszáll főnökével

HIRDETÉS

Fernando Alonso nem osztja csapatfőnöke, Flavio Briatore véleményét, aki szerint az, hogy a Brawn GP brit versenyzője, az általa lassúnak nevezett Jenson Button vezeti a bajnokságot, hiteltelenné teszi a Forma-1-gyet.

Fernando Alonso nem osztja csapatfőnöke, Flavio Briatore véleményét, aki szerint az, hogy a Brawn GP brit versenyzője, az általa lassúnak nevezett Jenson Button vezeti a bajnokságot, hiteltelenné teszi a Forma-1-gyet.

Az olasz üzletembernek nyilvánvalóan szúrja a szemét, hogy Ross Brawn alakulata kiválóan kezdte az idei évet, és kihasználva a szabályokban megbúvó kiskaput, olyan autót épített, ami egyelőre nem igen talál legyőzőre.

“Csapatunkban bajnokok, és korábbi bajnokok versenyeznek, azonban a bajnokságért két olyan versenyző küzd, akik közül az egyik (Barrichello) kis híján visszavonult, a másik (Button) pedig olyan lassú, mint egy mezei útszéli kilométerkő” – mondta Briatore a Gazzetta dello Sportnak még a múlt héten.

Alonso azonban nem ért egyet főnökével, ugyanis véleménye szerint a Brawn duója igenis megérdemli, hogy egy versenyképes autóval harcba szálljon a győzelmekért, sőt akár a bajnoki címért.

“Megértem, hogy szerencsés voltam 2005-ben, 2006-ban, és 2007-ben, hogy a mezőny egyik legjobb autóját vezethettem” – mondta a kétszeres világbajnok a riportereknek Bahreinben.

“Megragadtam a lehetőségeket, és én voltam a szerencsés srác azokban az időkben. Most mások kaptak lehetőséget arra, hogy bajnokok legyenek, szóval ez teljesen normális. Így működik ez a sport, és én ezt teljes mértékben megértem. A versenyzők egymás között nagyon is tisztelik a másikat.”

“A Brawn, a Red Bull, és a Toyota versenyzői mind készen állnak arra, hogy megnyerjék a bajnokságot, és szerintem ezzel nincs is semmi probléma. Azt gondolom, ennek így kell lennie, nem állhat mindig ugyanaz a három versenyző az élen.”

Bár egyelőre a Brawn az egyik legerősebb a mezőnyben, Alonso úgy gondolja, hogy visszatérve Európába, változni fog valamelyest az erősorrend, hiszen a két hét múlva megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjra mindenki újításokkal készül.

“Barcelonában sokkal nehezebb lesz a dolgunk, mert addigra a többiek is bevetik új elemeiket, így nekünk is minden eddiginél keményebben kell dolgoznunk, hogy ne maradjunk le hozzájuk képest” – mondta a spanyol.

“Ha időközben lemaradunk, akkor ismét a mezőny végén találhatjuk magunkat, pedig az elmúlt futamon bemutatott újításainkkal, köztük az átmeneti diffúzorral, sikerült előrébb kerülnünk a mezőnyben. Barcelona, Monaco, és Törökország után már sokkal tisztább képünk lesz az erőviszonyokról.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!