Alonso szerint felesleges a múlton rágódni - F1VILÁG.HU

Alonso szerint felesleges a múlton rágódni

HIRDETÉS

Felesleges a múlton rágódni, kizárólag előre kell tekinteni és tökéletes munkát végezni – vallja a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, aki szerint a McLarentől érkezett Pat Fry komoly segítség lehet a maranellói gárda számára.


Felesleges a múlton rágódni, kizárólag előre kell tekinteni és tökéletes munkát végezni – vallja a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso, aki szerint a McLarentől érkezett Pat Fry komoly segítség lehet a maranellói gárda számára.

Alonso csütörtökön Madonna di Campiglióban válaszolt az újságírók kérdésére, ahol beszélt többek között az Abu Dhabiban elszenvedett megsemmisítő vereségről is.

„A szezon második felében rendkívüli módon talpra álltunk, végül azonban nem sikerült megnyerni a világbajnokságot” – mondta a spanyol.

„A verseny után persze mondhatjuk, hogy rosszul döntöttünk és másképp kellett volna eljárnunk. De abban a pillanatban úgy tűnt, az a helyes döntés, ha a bokszba hajtunk. Most itt állunk és azt mondhatjuk, hogy a lágy gumik meglepő módon koptak, és akár a 30. körig is kint maradhattunk volna, de ezt már könnyű mondani.”

Alonso elmondta, nem szeretne a tavalyi évvel foglalkozni, kizárólag a következő szezonra összpontosít, hiszen tisztában vannak azzal, hogy nagyon sok pontot veszítettek 2010 első felében.

„Az az igazság – és ezt már számtalanszor elmondtuk, még ha közhelyesen is hangzik -, hogy együtt nyerünk és együtt veszítünk. Már nem érdemes Abu Dhabin rágódni: minden egyes perc, amit arra áldozunk, hogy a történteken elmélkedünk, az idei munka kárára megy.”

„Minden egyes idény végén az ember elvégez egy értékelést: tudjuk, hogy vannak területek, ahol fejlődnünk kell, miközben igyekszünk megtartani erősségeinket.”

„Nagyon sok pontot veszítettünk az év első felében és tudjuk, hogy márciustól novemberig tökéletesnek kell lennünk a győzelemhez. Történt néhány változás csapaton belül, ami úgy gondolom, javunkra válik.”

Alonso mindemellett elmondta, sokat vár a McLarentől érkezett mérnöktől, Pat Fry-tól, akivel annak idején a McLaren-Mercedesnél is dolgozott már együtt.

Hirdetés

„Nagyon jól ismerem Pat Fry-t, együtt dolgoztam vele a McLarennél és úgy gondolom, hogy sokat segíthet nekünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!