Friss hírek

Alonso szerint lehet esélyük a dobogóra vasárnap

Egészen elképesztően alakul a szezon első Forma-1-es hétvégéje Fernando Alonso számára: a spanyol pilóta két szabadedzésen is a leggyorsabb volt, a szombati időmérőn pedig a topcsapatokkal harcolhatott.

Az Aston Martin versenyzője végül be kellett, hogy érje az 5. rajtkockával, elmondása szerint azonban még így is hihetetlen, hogy ennyire versenyképesek tudnak lenni a világbajnoki sorozat első állomásán. Alonso pénteken még nemigen hitt abban, hogy a pole-ért harcolhat, most viszont leszögezte: ha esélye lesz a dobogóért harcolni vasárnap, két kézzel fogja megragadni.

„Ez hihetetlen! Ez az autó még csak az alap, a kiindulási pontja ennek a projektnek. Minden új, és most egy remek platformmal rendelkezünk, amit tovább tudunk fejleszteni a következő hetekben, a következő versenyekre. Szürreális, hogy a top 5-ből rajtolhatok az év első versenyén. Nyilván kiélvezünk minden pillanatot, minden edzést. Egyszerűen túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen, most viszont itt vagyunk az időmérőn, és a legjobb 5 között végeztünk, a Ferrarival, a Mercedesszel csatáztunk. 8 hónappal ezelőtt ez elképzelhetetlen volt” – mondta boldogan a kétszeres világbajnok.

Hirdetés
 

Alonsót természetesen megkérdezték arról is, vajon képes lesz-e a topcsapatokkal harcolni a vasárnapi versenyen is.

„Eddig az a furcsa az autóval kapcsolatban, hogy a hosszabb etapokokon nagyon alacsony a degradáció mértéke, remekül bánik a gumikkal. Az ötödik helyről rajtolunk, szóval, ha lehetőség kínálkozik, közel vagyunk a dobogóhoz, nem fogjuk elszalasztani!” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!