Alonso szerint normális, hogy ennyi gondjuk van - F1VILÁG.HU

Alonso szerint normális, hogy ennyi gondjuk van

HIRDETÉS

Idei hetedik kiesését szenvedte el a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, a spanyol azonban azt mondja, abszolút normálisnak mondható jelenlegi botladozásuk.


Idei hetedik kiesését szenvedte el a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso, a spanyol azonban azt mondja, abszolút normálisnak mondható jelenlegi botladozásuk.

Alonso pontszerző helyen haladt a mai versenyen, egészen addig, amíg váltóhiba miatt végül kiállni nem kényszerült. Csapattársa, Jenson Button nem sokkal a leintés előtt szintén kiállt a McLarennel.

„Még nem sikerült felülkerekednünk az autóval kapcsolatos problémákon, de ez normális. Ez a projekt még túl fiatal” – mentegetőzött Alonso.

„Most van meg az a kilométermennyiségünk, mint a Mercedesnek Ausztráliában, szóval nekünk ez még téli tesztnek számít. Ezeknek a problémáknak nem kellene előfordulniuk a 13. futamon, de egy kicsit le vagyunk maradva a mezőnytől.”

Alonso hozzátette, Szingapúrban bebizonyosodott, hogy a McLaren jóval erősebb azokon a pályákon, ahol a motorerő nem olyan lényeges.

„Láthatják, hogy pontszerző helyről estem ki, mint ahogy Jenson is. Egy olyan futam volt ez, ahol mindketten pontokat tudtunk volna szerezni, ha minden jól alakul, és remélhetőleg a hátralévő versenyeken is lesz esélyünk erre.”

„Ha mégsem, akkor legalább tanulunk dolgokat. Sokat kell fejlődnünk, nemcsak a sebesség, de a megbízhatóság tekintetében is. Úgyhogy rengeteg házi feladatunk lesz télen.”

Button mindazonáltal jóval frusztráltabban nyilatkozott. Elmondása szerint hiába javult a tempó, nincs semmi pozitívuma a mai versenynek.

„A mai versenynek? Semmi. De pozitívumokat kell mondani, mert más opció nincs. Rengetegen dolgoznak ennél a csapatnál, akik minden tőlük telhetőt megtesznek, és oda is fogunk érni. Csupán idő kérdése” – mondta a brit.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!