Orosz Nagydíj

Alonso szerint nyilvánvaló előrelépéseket tett a Ferrari

A Spanyol Nagydíj időmérőjén megszerzett harmadik rajthely ékes bizonyíték arra, a Ferrari csapata bizony komoly előrelépéseket tett a bahreini viadal óta – állítja Fernando Alonso, aki bízik abban, a holnapi versenyen sikerül több pontot szerezniük a bajnoki éllovas Red Bullnál.


A Spanyol Nagydíj időmérőjén megszerzett harmadik rajthely ékes bizonyíték arra, a Ferrari csapata bizony komoly előrelépéseket tett a bahreini viadal óta – állítja Fernando Alonso, aki bízik abban, a holnapi versenyen sikerül több pontot szerezniük a bajnoki éllovas Red Bullnál.

Mint a legtöbb csapat, úgy a Ferrari is komoly újításokkal felvértezve érkezett meg Barcelonába, ezen fejlesztések pedig szemmel látható előnnyel jártak a Scuderia számára: Alonso gond nélkül bejutott a legjobb tízbe, ahol végül a harmadik rajthelyet szerezte meg.

„A fejlesztéseknek köszönhetően sikerült előrelépnünk a megfelelő irányba” – mondta boldogan a spanyol. „Most sokkal könnyebben érkeztünk meg a Q3-ba, és a Q3-as szint jó is volt. Ha 100 új gumim lett volna, akkor is ugyanilyen köridőt futottam volna, szóval ez volt a maximum.”

„Számunkra lehetetlen volt arról álmodozni, hogy a legjobb háromban leszünk az első négy versenyen. Úgy érkeztünk meg az időmérők utolsó etapjaiba, hogy nem maradtak új gumijaink, tehát ez mindenképp előrelépés.”

„Úgy gondolom, a harmadik hellyel túlteljesítettünk, de elégedett vagyok. Még sokkal jobbak lehetünk.”

Alonso elmondta, természetesen nem kerget illúziókat, tudja, hogy a holnapi versenyen is jól kell szerepelniük, és bízik is abban, hogy sikerül jó pozícióban célba érniük. A kétszeres világbajnok abban bízik, előnyükre válik majd, hogy több éllovas – köztük Sebastian Vettel és Mark Webber – meglehetősen hátulról lesz kénytelen startolni.

„A pontokat holnap osztják, nem pedig ma. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, örülünk annak, hogy jobb helyről rajtolhatunk, mint az előző versenyhétvégéken. De pontokra lesz szükségünk holnap. Kicsit összekeveredtek a pozíciók, hiszen néhány bajnoki éllovas hátulról kell, hogy rajtoljon. Tehát muszáj előnyre váltanunk ezt a helyet holnap, és több pontot kell szereznünk náluk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS