Alonso szerint semmi ok a pánikra - F1VILÁG.HU

Alonso szerint semmi ok a pánikra

HIRDETÉS

Nem von le messzemenő következtetéseket a Red Bull pénteki parádés teljesítményéből a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.


Nem von le messzemenő következtetéseket a Red Bull pénteki parádés teljesítményéből a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

A spanyol versenyző ugyan negyedikként zárta a délutáni tréninget, ám hátránya közel 9 tizedmásodperc volt az élen végzett Sebastian Vettellel szemben.

Alonso ezzel együtt nem aggódik, noha reményei szerint a szombati kvalifikáción sikerül az élmezőnyben végezniük.

„Még csak péntek van, szóval a mai köridők nem jelentenek sokat” – mutatott rá a kétszeres világelső.

„Amit mindig észben kell tartanunk, hogy az autók közötti hierarchia jelentősen megváltozhat attól függően, hogy éppen melyik pályán vagyunk: elég csak megnézni a McLarent, mely csapat nagyon erős volt Spában és Monzában, de egyértelműen gyengébben teljesítettek Budapesten és Szingapúrban.”

„Szóval azt mondanám, a legjobb, ha megvárjuk a holnapi nap végét, mielőtt elkezdünk egyértelmű megállapításokat tenni a suzukai helyzetről. Elméletben a Red Bull érinthetetlennek tűnik, mint mindig, kivéve Monzát. Emellett voltak különböző versenyek, ahol vasárnap kikaptak, szóval ez az oka annak, hogy várunk a következtetésekkel.”

Alonso hozzátette, nem sikerült tökéletesen a pénteki két szabadedzés, így van hova fejlődniük.

„Ma nem sikerült tökéletes kört futni, szóval van még némi tér a fejlődésre. Ki kell elemeznünk az adatokat, hogy lássuk, miképp tudjuk ezt megvalósítani, de természetesen a többiek is ugyanezt teszik majd.”

A spanyol versenyző továbbá figyelmeztetett arra, hogy amennyiben a holnapi időmérőn valóban leszakad az ég, úgy nem szabad hibázniuk, hiszen egy-egy tévedés vizes pályán hatványozottan befolyásolhatja a vasárnapi verseny alakulását.

Hirdetés

„Holnapra esőt mondanak: ha valóban megtörténik, nagyon kell koncentrálnunk, és el kell kerülnünk a hibákat, ami esőben nagyon sokba kerülhet. Aztán ott van még a szerencse is. Nem mindegy, hogy ki lesz jó időben jó helyen a megfelelő abroncsokon.”

„A cél, hogy a legjobb öt között legyünk az időmérőn, aztán majd meglátjuk, hogy alakul a verseny.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!