Friss hírek

Alonso szerint speciális gumik kellenének az utcai versenyekre

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint a Forma-1 vezetőségének meg kellene fontolnia, hogy speciális gumikat írjon elő, és külön szabályokat hozzon az utcai versenyekre annak érdekében, hogy azok ne fulladjanak unalomba.

A múlt hétvégi Monacói Nagydíj nem sok izgalmat tartogatott a rajongók és a versenyzők számára, Lewis Hamilton pedig nemrég arról beszélt, szerinte meg kellene fontolni a monte-carlói versenypálya vonalvezetésének megváltoztatását.

Fernando Alonso szintén úgy gondolja, változtatásra van szükség, szerinte azonban inkább speciális gumikeverékeket vinni a monacói hétvégére.

„Talán van valami, amit a sportnak alaposabban ki kellene elemeznie az utcai pályák esetében” – mondta a spanyol versenyző.

„Talán lehetne speciális gumi, ami nem lenne elérhető minden pályán, csak az ilyen jellegű helyszíneken. A versenyen pedig meg kellene bizonyosodni arról, hogy mindenki ezt használja, nem lenne lehetőség felrakni a keményeket, vagy ilyesmi, tehát csak a lágyakkal lehetne körözni.”

„Talán speciális szabályok kellenének a speciális versenyekre.”

A spanyol pilóta szerint így meg lehetne akadályozni azt, hogy egyetlen kerékcserével teljesítsék a távot a versenyzők, és ha sok előzés nem is lenne, legalább a taktikák szempontjából változatosabb küzdelmek alakulhatnának ki.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!