Friss hírek

Alonso szerint sportszerű lesz a McLaren

Fernando Alonso szerint csapata mindent megtesz majd annak érdekében, hogy egyenlő feltételeket biztosítson versenyzőinek a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, ahol eldől majd az idei vb-cím sorsa.

Fernando Alonso szerint csapata mindent megtesz majd annak érdekében, hogy egyenlő feltételeket biztosítson versenyzőinek a két hét múlva megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon, ahol eldől majd az idei vb-cím sorsa.

A spanyol versenyző a második helyen ért célba a hétvégi Kínai Nagydíjon, mellyel életben tartotta bajnoki esélyeit, miután csapattársa egy buta hiba miatt kiesett.

Bár Alonso a versenyt megelőzően már végleg lemondott a címvédésről, tizenkét pontos hátrányát négyre csökkentette a szezonzáró előtt, ahol még bármi megtörténhet, különösen, ha Interlagosban is esni fog az eső.

A kétszeres világbajnok álmában sem gondolta volna, hogy nyolc pontot hozhat márkatársán, miután Hamilton a pole pozícióból indulva a verseny első felében magabiztosan vezetett, mígnem elfogytak gumijai, és kiesett.

Alonso csak a negyedik helyről vághatott neki a vasárnapi megmérettetésnek, ami igencsak felbosszantotta, és ismét kritikus szavakkal illette a vezetőséget, különösen a csapatvezetőt, Ron Dennist.

Mindezek ellenére a 26 éves versenyző úgy gondolja, hogy a McLaren sportszerű lesz a szezonzáró Brazil Nagydíjon, bár továbbra is tartja magát ahhoz az álláspontjához, miszerint a vezetőség jobban örülne Hamilton végső sikerének.

“Biztos vagyok benne, hogy nem lesz kivételezés” – mondta Alonso a spanyol riportereknek a futam után. “Az egy dolog, hogy mit éreznék, és mit mondanak, de a pályán teljesen másképp viselkednek. Általában két teljesen azonos autót biztosítanak számunkra, amivel harcba lehet szállni a győzelemért.”

“Ez fog történni a Brazil Nagydíjon is, így minden tőlem függ. A szezon második fele nem volt egyszerű, és még most sem az, de szerintem két azonos autóval teljesíthetjük majd a szezonzárót. Mindkettőnknek ugyanazt a technikát adják, hogy egyenlő esélyekkel szállhassunk harcba a bajnoki címért. Ezzel nincs is probléma, de tudjuk azt is, hogy soha nem próbáltak meg nekem kedvezni.”

“Bízom benne, hogy azonos technikát kapunk, és egy jó időmérő edzést teljesíthetünk. Ami most történt az a véletlen műve volt. Nagyon remélem, hogy harcba szállhatunk majd a pole pozícióért Brazíliában, ami az egyetlen esélyünk a győzelemre. Ha nem vagy a pole pozícióban, vagy az első sorban, akkor vélhetően vége a játéknak” – magyarázta Alonso, aki bár elégedett volt a versennyel, továbbra sem szállt le csapatáról.

“Szombaton nem mondtam olyat, ami nem lett volna igaz. A csapat rengeteg rossz dolgot mond rólam, különösen Spa óta, így a kapcsolatunk nem változott sokat. Dennis volt az első, aki közölte velem, hogy nem beszél velem. Onnantól kezdve egyértelmű volt számomra, hogy nem lesz egyszerű megnyernem a bajnoki címet” – tette hozzá a spanyol.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek