Alonso több tesztet szeretne - F1VILÁG.HU

Alonso több tesztet szeretne

HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, jó lenne, ha az elkövetkező években több tesztlehetőség állna a csapatok rendelkezésére, állítása szerint ugyanis abszurd, hogy az övék az egyetlen sport, ahol nem lehet gyakorolni az éles bevetés előtt.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, jó lenne, ha az elkövetkező években több tesztlehetőség állna a csapatok rendelkezésére, állítása szerint ugyanis abszurd, hogy az övék az egyetlen sport, ahol nem lehet gyakorolni az éles bevetés előtt.

Az előszezon során három tesztsorozat állt a Forma-1 csapatainak rendelkezésére, míg idény közben egyszer gurulhatnak majd pályára gyakorlás céljából, május elején.

Alonso a Ferrari hivatalos weboldalán vezetett blogjában elárulta, hat tesztnap alatt lehetetlen kiismerni egy vadonatúj versenyautót.

„Idén még kevesebb időnk volt arra, hogy vezessük az autót, hiszen az előszezoni tesztek számát tovább csökkentették: hat nap nyilvánvalóan nem elégíti ki a vezetési iránti vágyaimat!” – mondta sajnálkozva a spanyol.

„Már rengetegszer elmondtam korábban is, a miénk az egyetlen sport, ahol tiltva van a tréningezés. Képzeljék csak el, mi lenne, ha arra kérnék [Rafael] Nadelt, hogy hat nap alatt próbálja ki az új ütőket, vagy ha a focistáknak hat napjuk lenne a felkészülésre a világbajnokság előtt! Jó lenne többet tesztelni, persze nem a versenyek kárára, hiszen azokat semmi nem múlja felül.”

A kétszeres világbajnok hozzátette, tűkön ülve várja már a hétvégi Ausztrál Nagydíjat, hiszen a tesztek kétségtelenül nem olyan izgalmasak, mint a versenyhétvégék.

„Már nagyon hiányzik az időmérők izgalma, a másodpercek, amikor a rajtrácson várjuk a piros lámpák kialvását, vagy az, ahogy felszökik az adrenalin az első kanyar előtt. Egyszóval hiányzik minden, ami ilyen fantasztikus sporttá teszi a Forma-1-et!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!